2010. november. 15. 17:34 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 15. 17:46 Itthon

Matolcsy még mindig egymillió új munkahelyről beszél

A nemzetgazdasági miniszter szerint öt feladatot szükséges teljesíteni ahhoz, hogy Magyarországon megtörténjen a tartós költségvetési konszolidáció. Matolcsy György közölte: a kormánynak jövő tavasszal be kell mutatnia az ehhez elengedhetetlen szerkezeti reformokat.

A miniszter a jövő évi büdzsé expozéjában a hosszú távon szükséges lépések között említette egymillió új munkahely létrehozását, azon belül is "minél előbb minél többet". A beruházási rátát 25 százalék közelébe kell emelni, az állami bürokráciát pedig a negyedével szükséges csökkenteni - sorolta, hozzátéve: a bürokrácia leépítése 6-800 milliárd forintos megtakarítást hozhat.

A konszolidáció feltétele, hogy Magyarország a következő években tartósan 3 százalék feletti gazdasági növekedést érjen el, valamint az, hogy egyensúlyba hozzák a jelentős hiánnyal küzdő nyugdíjkasszát és egészségügyi kasszát - ismertette. Matolcsy György kijelentette: a mindehhez elengedhetetlen szerkezeti reformokat a kormánynak jövő év kora tavaszán - konzultációkat követően - be kell mutatnia.

Matolcsy György szerint az előző kormány 2009-ben az idei költségvetést 3 százalékos "fekete lyukkal", csalással tervezte meg. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta: emiatt kellett az új kormánynak "nagyon kockázatos, brutális bankadót és válságadót bevezetnie". Úgy vélekedett: sikeres költségvetési, pénzügyi konszolidáció nélkül nem lesz társadalmi, gazdasági és nemzeti felemelkedés.

A 2011-es költségvetés lehet Magyarország uniós csatlakozása óta az első, amelyben az ország teljesíti a vállalt 3 százalék alatti hiány mértékét - közölte Matolcsy. Leszögezte: egy év alatt meg kell történnie a pénzügyi konszolidációnak, a megújulásnak. Matolcsy György a büdzsé sarokszámait ismertetve kiemelte: az eredményszemléletű hiány 2,94 százalék, a pénzforgalmi hiány 2,8 százalék, az elsődleges egyenleg pedig 0,8 százalék lesz.

Elmondta még, hogy a büdzsé három alapfeltételezésre épül: jövőre 3 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos inflációval számol és azzal, hogy "nem romlik a külső világ". Matolcsy György szerint a büdzsé három fordulatot indít be: az állandóság mértéke jövőre 78 százalék körül szintre csökkenhet; sikerülhet egyszerre bővíteni a fogyasztást, a beruházásokat és a foglalkoztatást; a jövedelemcentralizáció 3 százalékkal csökkenhet, az adócentralizáció pedig 36 százalékra csökken.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.