2010. november. 08. 11:31 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 08. 12:14 Itthon

A kerekesszékes kislány sem élte túl a balesetet

Életét vesztette az a kerekes székben ülő 13 éves kislány is, akit édesanyjával és nagyanyjával együtt gázoltak el a Borsod megyei Nemesbikken hétvégén.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta, hogy szakértők bevonásával vizsgálják a vasárnap délután történt, három ember halálát követelő közlekedési baleset pontos körülményeit.

Az eljárás jelenlegi adatai szerint a gázoló személygépkocsi sofőrje Nemesbikk belterületén feltehetőleg rosszul választotta meg a jármű sebességét, ezért az út jobb oldalára sodródott, majd hátulról elütött három, vele azonos irányban az út szélén közlekedő gyalogost. A helyszínen egy 63 éves asszony és 36 éves lánya életét vesztette. A családi tragédia harmadik sérültjét, a kerekes székben tolt lányt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A gondos orvosi beavatkozások ellenére a 13 éves gyermek hétfőn hunyt el. A megyei rendőr-főkapitányság "járművezetés ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekmény miatt" indított eljárást az autót vezető 23 éves férfi ellen, akit őrizetbe vettek.

A Büntető Törvénykönyv szerint, aki szeszes italtól befolyásolt állapotban vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt (...) járművet vezet, vétséget követ el, amennyiben azonban az elkövető kettőnél több ember halálát okozza, akkor bűncselekményt követ el és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható - jegyezte meg Dobi Tamás.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.