2010. november. 05. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 05. 16:41 Itthon

Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés

Választás 2010 - Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés pénteken Miskolcon; Mengyi Roland (Fidesz-KDNP) lett a közgyűlés elnöke, mellette megválasztották a két alelnököt is. Az új elnök a munkanélküliség, a szegénység és a bűnözés megoldását nevezte fő feladatának.

A megyei közgyűlésben - amelynek létszáma a korábbi 59-ről 30-ra csökkent - 17 képviselője van a Fidesz-KDNP szövetségnek, 6 az MSZP-nek és 7 a Jobbiknak. A közgyűlés elnökévé Mengyi Roland ügyvédet választották, a posztot első alkalommal tölti be. Mengyi Roland Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12-es választókörzete, azaz a tiszaújvárosi térség országgyűlési képviselője is. Közgyűlési elnökként a szintén fideszes Ódor Ferencet váltja. Illetménye 579 750 forint, ehhez 173 925 forintos költségáltalányt kap.

Mengyi Roland beszédében úgy fogalmazott: nem a jobb- vagy baloldali szavazókért dolgozik majd, hanem a megye érdekeit tartja szem előtt. Kitért arra, hogy elődjének, Ódor Ferencnek olyan politikai viszonyok között kellett helytállnia, amelynek elsődleges célja a helyi és megyei önkormányzatok „kivéreztetése” volt. Példátlan lehetőségként értékelte a választási eredményeket, amelyek alapján a megye vezetése a polgári kormánnyal együtt tud működni, hasonlóképpen Miskolc város vezetésével, amelyet Kriza Ákos fideszes polgármester irányít. Fő feladatának nevezte a munkanélküliség, a szegénység és a bűnözés megoldását, vagyis a megye felzárkóztatását és a rendteremtést. Hosszú évek elmaradását nem lehet egyik napról a másikra leküzdeni, de kitartóan kell érte dolgozni – jegyezte meg.

A megyei közgyűlés ülésén megválasztották az alelnököket is: Riz Gábort (Fidesz-KDNP) választották főállású, Csiger Lajost (Fidesz-KDNP) pedig társadalmi megbízatású alelnökké. A közgyűlés a bizottságokat is megválasztotta, a korábbi 11 helyett 7 működik majd.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.