2010. november. 04. 15:23
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2010. november. 04. 21:18
Itthon
Pálinkát főzni vagy főzetni éri meg?
A Google trendsben kutakodva, amely a keresési kulcsszavak előfordulási gyakoriságáról tud többé-kevésbé pontos képet adni, kiderül, hogy az internetes keresésekben 2010-ig nem volt kimutatható a pálinkafőzőkre keresők száma.
Miután az Országgyűlés július végén megszavazta a szabad pálinkafőzésről szóló jogszabályt, hirtelen kiugrás látható a grafikonon, azaz nagyságrendekkel többen kerestek a kifejezésre, mint korábban. A rendelet hatályba lépése után, szeptember végén már több mint tízszeresére nőtt az érdeklődés a pálinkafőzés és a pálinkafőzéshez használatos berendezések iránt a Google keresőjét használók körében. A Google trends szerint a legtöbb keresés Csongrád megyéból érkezett, a dél-alföldieket követi Pest megye és Budapest.
Az érdeklődés növekedését azonban egyelőre nem követi a vásárlókedv növekedése - tudtuk meg a legkíváncsibb régió, Csongrád megye egyik pálinkafőző mesterétől, aki éppen az új rendeletre alapozva fogott bele a főzés mellett a pálinkakészítéshez szükségek berendezések árusításába is.
“Minimális az érdeklődés, egyelőre számolgatnak az emberek, mert, bár most magam ellen beszélek, nem feltétlenül éri meg beruházni egy pálinkafőzőbe. Egy 100 literes 320 ezer forintba kerülő berendezés ára úgy 15 év alatt térül meg. Főzni pedig úgy érdemes, ha legalább ennyi az űrtartalma az üstöknek, így mondjuk 200 liter cefréből 12-13 liter pálinka készülhet, száz liter alatt azonban csak bohóckodik vele az ember” - ad magyarázatot a mérsékelt érdeklődésre Maurer Csaba vajdasági származású pálinkafőző mester, aki éppen saját főzdéje kiépítésén fáradozik a csongrád megyei Domaszéken, ahol a Szabadkáról behozott pálinkafőző berendezésit is árulja.
“Nem biztos, hogy megéri a vesződséget, a bérfőzés bizonyos szempontból egyszerűbb megoldás, egy jó főzde pedig garancia a minőségre is. Ha azonban mindenképpen maga akar főzni az ember, nem árt, ha előtte benéz egy profihoz tanácsért, nem nagy ördöngösség a pálinkafőzés, de nagyon fontos a szaktudás, tudni kell leválasztani a káros anyagokat a párlatról, és a megfelelő minőségű ital előállítása sem megy mindig elsőre” - meséli Maurer Csaba, akinek családja generációk óta űzi az ipart. Már egy gyakorlatilag játékszernek számító 25 literes berendezés is legalább 140 ezer forintba kerül, ezért csak azok vásárolnak magabiztosan, akik a törvényt akarják kijátszani, azaz többet főzni a megengedettnél, és értékesíteni a pálinkát - mondja a Maurer Csaba.
Laskosvits Tamás, vas megyei vállalkozó azonban nem ért egyet kollégájával. Szerinte, ha nem csak saját fogyasztásra, hanem kistermelőként értékesítésre is főz az ember, hamar megtérülhet a berendezés ára. Igaz, ő is úgy látja, hogy egyelőre az érdeklődés jóval nagyobb a vásárlókedvnél. “A törvény hatályba lépése után a honlapunk látogatottsága nagyon megugrott. Naponta 1700-an is megfordultak a szájton. Fiatalok is érdeklődtek, sőt olyanok is, akik életükben nem láttak még pálinkát” - mondta el a vállalkozó, aki szerint ez mindenképpen jó tesz majd az ital hírnevének, ismertségének, de ő sem számít óriási pálinkabummra. Úgy véli, a kezdeti lelkesedés után törvényszerű, hogy visszaesik az érdeklődés.
"Az új jogszabály hatására a bérfőzők is jelentősen csökkentették a díjaikat, ezért mindenki alaposan átgondolja a pálinkafőző berendezés vásárlását. Vas megyében már 600-800 forintos literenkénti áron is főzetheti bárki saját pálinkáját" - magyarázza Laskovits Tamás, aki annak ellenére is optimista, hogy nem értékesítettek még egyetlen üstöt se. Arra számít, hogy azok a gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdák lesznek a vásárlói, akik szeretnének tenni egy próbát a pálinkával is, és hamarosan beindul az üzlet.

MTI
2010. augusztus. 03. 08:22
Már tervezik az első pálinkafőzőgyárat
Itthon
MTI
2010. szeptember. 27. 14:56