2010. október. 26. 18:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 26. 20:31 Itthon

A Nemzetgazdasági Minisztérium előtt tiltakoztak a vámosok

Elmaradt juttatások és a jövő évi bértábla módosítása miatt tartott kedden fáklyás tiltakozást a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.

Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke az MTI-nek elmondta: 2010-ben több, a korábbi bérmegállapodásban szereplő kifizetés is elmaradt, így a mozgóbérek és a felderítési jutalmak is. A törvényben lefektetett jövedelmek felfüggesztése "nagy mértékű jövedelemcsökkenést" eredményez az idei évre. Emlékeztetett, hogy az első negyedévben még igen, a második negyedévtől azonban már nem kapták meg a Vám- és Pénzügyőrség dolgozói a negyedévi előirányzott bevétel teljesítéséért járó - mintegy félhavi munkabért kitevő - mozgóbért. A demonstráción tiltakozásukat fejezték ki amiatt is, hogy a jövő évre vonatkozó bértábla módosításában nem vehettek részt, az új bértábláról a parlament honalapján értesültek.

A szakszervezeti elnök szerint az új bértábla az állományon belül egyenlőtlenségekhez vezet, illetve hátrányosan érinti a köztisztviselői állományt. Emlékeztetett arra, hogy több érdekképviseleti szervezet kérése ellenére sem hívták össze az ágazati egyeztető tanácsot. A demonstráción felolvasták a VPFSZ kilenc pontból álló petícióját, amelyben az ágazati érdekegyeztetés helyreállítása, valamint az arányos bérezés megteremtése mellett követelik munkahelyeik megőrzését és a munkájuk megfelelő anyagi és erkölcsi elismerését. Holecz Gábor szerint kéréseiket a kormánynak mindenképpen meg kell hallania. "Ha van nemzeti együttműködés, akkor úgy gondolom, hogy ez beletartozik" - fogalmazott. Az MTI kérdésére válaszolva a szakszervezeti elnök elmondta, hogy, amennyiben a mostani demonstrációval nem érik el céljaikat, úgy "elképzelhető", hogy lesznek további tiltakozó megmozdulások.

 

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.