2010. október. 19. 12:47 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 19. 13:02 Itthon

Szabadlábon maradhat Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezére

Kahler Frigyes, a megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője az MTI-t arról tájékoztatta: szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója.

A megyei bíróság ugyanakkor - szemben az első fokon eljárt Veszprém Városi Bíróság végzésével - a halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében Bakonyi Zoltánnal szemben az alapos gyanú fennállását megállapította - mondta Kahler Frigyes.

A jogerős végzéssel kapcsolatban elmondta: a szökés és elrejtőzés veszélyére az ügyészség nem is hivatkozott az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó indítványában, a tanúk befolyásolására pedig "nincs adat", illetőleg ilyen alapos gyanú mellett "ennek nincs jelentősége".  Kahler Frigyes hangsúlyozta, hogy "végeredményben szakértői véleményekből és okiratokból tevődik össze az alapos gyanú", és elsősorban nem tanúvallomásokból.
   
A büntetőkollégium vezetője rámutatott: Bakonyi Zoltán szabadlábon marad, viszont az elsőfokú végzéshez képest az ügyben a jogi álláspontot illetően lényeges változást hozott a megyei bíróság végzése.

Bakonyi Zoltán
MTI

Hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az iszapkatasztrófával kapcsolatban már a harmadik gyanúsítottat hallgatta. A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. környezetvédelmi és laborfelelősét, F. Józsefnét közveszélyokozás és környezetkárosítás vétségével gyanúsították meg. F. Józsefné nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen pedig panaszt jelentett be. A gyanúsított szabadlábon védekezhet. 

Korábban a rendőrség a Mal vezérigazgatóját, Bakonyi Zoltánt, valamint Deák József műszaki szolgáltatási igazgatót hallgatta ki gyanúsítottként. Bakonyi Zoltán őrizetbe vételét nyolc nappal ezelőtt maga a kormányfő jelentette be a parlamentben. Kezdeményezték előzetes letartóztatását is, de ezt a Veszprémi Városi Bíróság elutasította, és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. május. 08. 10:05

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csütörtökön reggel tett közzé egy hangfelvételt, amelyen állítása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél: szakítanak a békementalitással és készülnek a háború felé vezető út nulladik fázisára. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez az ügy „egy lepkefing”, nevetséges ezzel foglalkozni, mondta a kormányinfón. Úgy véli, az áram és a gáz ára két-két és félszeresére emelkedne, ha megvalósulnának az Európai Bizottság tervei, ezért Magyarország mindent meg fog tenni, hogy ezt megakadályozza, ehhez szövetségeseket keres az unióban. A miniszter szerint nálunk nem fordulhat elő, ami Romániában, így Magyar Péter is elindulhat a választáson. A drogériákban is bevezetik az árrésstopot.