2010. október. 18. 19:35 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 18. 19:37 Itthon

Mit hoz jövőre az Orbán-program?

Jövőre tekintheti át a kormány, mely intézményeknél lehet csökkenteni a bürokráciát. 2011-ben jön létre a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot tömörítő holding is.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti beszédében, amelyben a második akcióterv elemeit ismertette, közölte, az állami bürokrácia területén a költekezést legalább öt százalékkal lehet csökkenteni; ezzel több tízmilliárd forintnyi közpénzt takaríthatnak meg.

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára ezzel kapcsolatban hétfőn az MTI-nek azt mondta: jövőre indul el az a program, amellyel áttekintik, hol, milyen adminisztrációs, bürokratikus terhet lehet csökkenteni. Leszögezte: az állami bürokráciát mindenképpen csökkenteni kell, az öt százalék egyfajta sarokszám, hiszen a miniszterelnök által mondottnál jóval nagyobb léptékben is elképzelhető a bürokráciacsökkentés.

Szerinte minden egyes intézményt - minisztériumot, háttérintézményt - tüzetesen át kell vizsgálni, meg kell nézni, milyen feladatra van, milyenre nincs szükség. A háttérintézmények kapcsán megjegyezte: átláthatatlan dzsungelt képeznek, duplán vagy háromszor látják el ugyanazt a feladatot. Ezt nem bírja el az ország - tette hozzá az államtitkár.

Arra a kérdésre, mikor dolgozza ki a kormány az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépés szabályait, Cséfalvay Zoltán azt válaszolta: a 14 hónap lejárta előtt születnek meg a megfelelő törvényi rendelkezezések, amelyek lehetővé teszik, hogy senkit ne érjen kár. Hozzátette, a kormány hamarosan kidolgozza a lépéseket. (A miniszterelnök múlt szerdán jelentette be: november elsejétől 2011. december 31-ig felfüggesztik a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását.)

Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt arról is beszélt, közös holdingba tömörítik a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot, valamint kialakítják a BKV-val való együttműködés mindkét felet kielégítő módozatát. Ezzel összefüggésben az MTI fideszes forrásból úgy értesült, a részleteket már elkezdték kidolgozni, a cél, hogy minél hamarabb megalakuljon a holding, vagyis minél hamarabb megtörténjen az összevonás a közös vagyon és vezetés, valamint a közös menetrend kialakítása érdekében.

Arról még nincs döntés, hogy a holding milyen "szorosan" fogná majd össze a közlekedési vállalatokat, megmaradnak-e például azok igazgatótanácsai.

Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó szakpolitikusok egyebek mellett azzal indokolták a holding létrehozásának szükségességét, hogy így az államnak csak egy szereplővel kell majd tárgyalnia például a szolgáltatás megrendeléséről. Ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy jelenleg 24 Volán-vállalat működik az országban. A BKV-ról szólva közölték: várhatóan az is csatlakozik majd a holdinghoz, de ennek részleteiről meg kell állapodniuk az állami és önkormányzati vezetőknek, hiszen a BKV a főváros tulajdonában van.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.