Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy további szennyeződés ne történjen - mondta Erdei László, a Szegedi Tudományegyetem Növénybiológiai Tanszékének egyetemi tanára. Az elsődleges feladat pedig, hogy a jelenlegi mintegy 13-as pH-fokozatú lúgosság csökkenjen 11-es, 10-es értékre. Ezen az értéken ugyanis már vannak olyan só- és lúgosság tűrő növények, melyek kifejezetten ilyen környezetben élnek. A környezet kialakítása megkezdődött, a vastagabb iszaprétegeket el kell távolítani, majd például gipsszel enyhíteni kell a lúgosságot. Ezt követően meg lehet határozni a nehézfémek mennyiségét, illetve a szennyezettség mélységét. Egyelőre ellentmondásos információk vannak arról, hogy milyen a szennyezettsége a talajnak. Míg az MTA szerint nincs határérték fölötti nehézfémtartalom, addig a Greenpeace ennek ellenkezőjét állítja - magyarázta a professzor.

Ezek után a fizikai módszer során a beszántás és rotátorozás következhet. Ezáltal a lúgosság tovább enyhülne. A jelenlegi információk szerint egyébként a 10-20 centiméteres mélységig lehatoló szennyezettség enyhének minősíthető, ugyanis ez a szint a növények által jól elfoglalható és kitisztítható. A fitoextrakció – növények általi kivonás - során a növények felveszik a nehézfémeket a talajból a gyökérzeten át. Miután ezeket a hajtásokba a növények nem „szeretik” továbbítani, a szennyezés nagy része a gyökérben marad. Ezeket a növényanyagokat veszélyes hulladékként lehet kezelni a későbbiekben, és speciális eljárással égetőkemencékben lehet megsemmisíteni úgy, hogy a légkörbe ne jusson szennyezőanyag. A napraforgó esetében ez az eljárás több haszonnal is járna. Annak ugyanis a szár mellett, a gyökérzete is tökéletesen kiemelhető a talajból és megsemmisíthető. Emellett a szennyeződés a termésig már nem jut el a különböző belső szűrőkben, így a napraforgó terméséből kinyert olajból például biodízel készíthető. Az enyhén szennyezett területen két-három év a tisztulási idő.

Erre az eljárásra korábban Erdei László egy konzorciumi projektet is vezetett. Két területen végezték a kísérleteket. Az egyik egy enyhén szennyezett terület volt, mely a mártélyi Tisza holtág kotrása során alakult ki. Itt napraforgót, barna mustárt, fűzfát telepítettek cink, réz, króm, nikkel és ólom által szennyezett iszapos talajba. Almásfüzitőn pedig olyan kísérleti területet kaptak a vörösiszap-tároló felületén, melyet talajjal borítottak. Ezen a nehézfémeket és különböző szennyeződéseket tartalmazó területen is sikeresen végeztek növénykísérleteket.

Mint a szakember kiemelte: hasonlóan súlyos katasztrófa történt 1998-ban Spanyolországban, Aznalcollar mellett, ahol az ólom- és cinkbánya gátja szakadt át. Akkor mintegy 5-6 millió köbméter zagy 30 kilométer hosszan irtotta ki a közeli folyó élővilágát, 4500 hektár területet elpusztított, és tönkretett egy természetvédelmi területet is. A spanyol szakemberek szintén a növényeket hívták segítségül, az akkor nagyon savas környezetben levő nehézfém kivonására. Ezekkel a szakértőkkel a szegedi professzor jelenleg is kapcsolatban áll, és mint elmondta, szívesen dolgoznának együtt a magyarországi helyzet megoldásán is.