2010. október. 12. 13:04 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 12. 13:24 Itthon

Orbán és András király között lát párhuzamot egy fideszes

A Fidesz támogatja, az ellenzéki pártok pedig elutasítják a kormány által tervezett alkotmánymódosítási javaslatot - derült ki az előterjesztés keddi általános vitája során a vezérszónoki felszólalásokból. Egy fideszes szónok egyenesen II. András Aranybullájával vont párhuzamot.

Az ügyészség alkotmányos helyzetének megerősítésével, a jogalkotási eljárás reformjával és a jogalkotás rendjének szabályozásáról szóló törvényekkel összefüggésben nyújtott be alkotmánymódosító javaslatot a kormány - mondta expozéjában Répássy Róbert, a KIM államtitkára. A módosítás szerint a legfőbb ügyészhez legfeljebb kérdést lehet majd intézni, interpellációt nem, megválasztását a jövőben kétharmados többséghez kötik.

Fidesz: szükséges az új alkotmány létrehozása

A Fidesz vezérszónoka, Varga István, aki feltétlenül szükségesnek nevezte az új alkotmány létrehozását, azt mondta, hogy egy új, történelmi alaptörvényre van szükség, amelynek még a nevében sincs benne az, hogy 1949. évi XX. törvény. Varga kiállt a legfőbb ügyész interpellálhatóságának megszüntetése mellett. Szerinte át kellene tekinteni az európai joggyakorlatot, vissza kellene térni az 1871-es királyi ügyészségi törvényhez és a szervezetet a mindenkori kormány alá kellene rendelni. Kijelentette, azért van szükség új alkotmányra, mert ugyanazon a napon, amikor Orbán Viktor letette kormányfői esküjét, 1205-ben királlyá koronázták II. Andrást és "II. Andráshoz pedig az Aranybulla fűződik".

MSZP: nincs alkotmányozási kényszer

Az MSZP-frakció nevében felszólaló Lamperth Mónika úgy értékelte, jelenleg nincs szükség alkotmányozásra, az MSZP álláspontja szerint a hatályos alaptörvény megfelel a demokrácia követelményeinek és annak alapján a többpárti demokrácia működni tud. Ennek ellenére azért vesznek részt az alkotmányozási folyamatban, mert látnak olyan területeket, amelyeket érdemes lehet másként szabályozni, nem pedig azért, mert az alaptörvény sztálinista lenne. A képviselő, aki hangsúlyozta, hogy nem támogatják a javaslatokat, megjegyezte, hogy a "Fidesz hatalomkoncentrációja" miatt van alkotmányozási kényszer. Szavai szerint a legfőbb ügyész interpellálhatóságának megszüntetése a parlament egyik legerősebb ellenőrzési funkciójának megszüntetése.

A Jobbik sem támogatja az alkotmánymódosítást

Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) közölte, azt javasolják, hogy az alkotmánymódosításról szóló indítvány tárgyalása maradjon az általános vita szakaszában mindaddig, amíg a jogalkotási törvényre vonatkozó konkrét, tételes normajavaslat nincs a Ház előtt.

LMP: az alkotmánymódosítási javaslat a cinizmus diadala

"Ez a törvényjavaslat (...) a cinizmus és az elvtelenség diadala" - mondta Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Rámutatott, azért ellenezték már a bizottsági vitában is a tárgyalt javaslatot, mert ha egyszer megkezdődik egy alkotmányozási folyamat, nem lehet büntetlenül hétszer alaptörvényt módosítani, az ugyanis aláássa a jogrendszer stabilitását. Szerinte a legfőbb ügyész kilencéves "bebetonozása" egyetlen célt szolgál: most, amikor Kovács Tamás legfőbb ügyész mandátuma lejár, "beültessenek, kirobbanthatatlan módon, a legfőbb ügyészi székbe" egy a kormányoldalhoz lojális személyt. Frakciótársa, Dorosz Dávid arról beszélt, hogy szerinte "nem elegáns dolog" egy alkotmányozási folyamat kezdetén egy ilyen mértékű alkotmánymódosítást benyújtani.

Répássy: a kritikák egy része jogos

A javaslattal szemben megfogalmazott kritikák egy része jogos, ezek elsősorban a jogalkotási törvényt érintő lemaradás miatt jogosak, más kritikák viszont nem azok - ismertette álláspontját a felszólalásokra adott válaszában Répássy Róbert államtitkár, hangsúlyozva, hogy az ügyészség megerősítése közérdek. Az általános vitát a levezető elnök lezárta, a részletes vitára a következő ülésen kerülhet sor.

Hirdetés