2010. szeptember. 23. 15:12 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 23. 15:24 Itthon

Sok a tetves gyerek Miskolcon az egyik polgármesterjelölt szerint

Mind több a tetves gyerek a miskolci iskolákban, óvodákban, a társadalom és a család együttes kötelessége, hogy a tetvesedés eltűnjön az intézményekből - hívta fel a figyelmet Hircsu Ákos, a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület (Szeme) polgármesterjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Jelentős számban vannak olyan családok, amelyek nem törődnek gyerekeik egészségével, pedig jórészt az utánuk kapott pótlékokból, segélyekből élnek - fogalmazott a miskolci civilszervezet polgármesterjelöltje. Hircsu Ákos azt is mondta: évtizedekkel ezelőtt egészségügyi szakemberek még félévente jártak iskolákba, óvodákba, megvizsgálták a gyerekeket, hogy van-e rajtuk élősködő, és ha volt, kiirtották azokat.

A szegénység nem mentség arra, hogy a szülők az alapvető higiénés ellátást ne biztosítsák gyerekeiknek, a hatóságok hibája pedig az, hogy nem merik megtenni a szükséges intézkedéseket, mert a politika titkolózásra kényszeríti őket - szögezte le Hircsu Ákos.

Szemes István, a Szeme képviselőjelöltje azt mondta: úgy tudja, a miskolci iskolák nyolcvan százalékában már találtak tetves gyereket, de ezt nem merik nyilvánosságra hozni, nehogy elriasszák a szülőket az adott intézményektől. Hircsu Ákos ezzel kapcsolatban megjegyezte: a problémát a meglévő jogszabályok alapján meg lehetne oldani, akár úgy is, hogy a veszélyeztetett gyereket kiemelik a családból.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.