Cozma-ügy: Raffael "gyilkosnak" nevezte magát
A Cozma-ügy negyedrendű vádlottja, a 33 éves budapesti Pál Gábor nem tagadta meg a vallomást a Veszprém Megyei Bíróság keddi tárgyalásán, szemben az első-, másod- és harmadrendű vádlottal; vallomása szerint azt a megjegyzést hallotta Raffael Sándortól vasárnap a lakásán - s ezt hallotta Raffael élettársa, a hatodrendű vádlott Gergely Péterné (Zsanett) is -, hogy "te jó isten, mit tettem, gyilkos vagyok, ezért életfogytigot fogok kapni".
Pál Gábor az emberöléssel kapcsolatban elmondta azt is: a veszprémi Patrióta lokál előtti verekedést és gyilkosságot követően az autóban Raffael Sándor - amelyet ő vezetett - bal oldalról, feltehetően a kocsi irattartójából, elővett egy kést, s azt azzal a kijelentéssel adta át a mellette ülő Németh Győzőnek (az ügy másodrendű vádlottjának), hogy "használtam". Németh Győző a kést a ruhájába törölte és a 8-as főúton, Várpalota környékén kidobta a kocsi ablakán - vallotta a negyedrendű vádlott, hozzátéve: Németh viszont a saját kését kezdte keresni, de nem találta. (Németh a rendőrségi vallomásában azt mondta, hogy azon az éjszakán nem is volt nála kés.)
Pál Gábor azt is elmondta, hogy a veszprémi lokálban Németh Győző lépett fel támadóan Marian Cozmával szemben, de nem tudta megütni, mert a sportoló nagyon magas volt. A negyedrendű vádlott azt állította - ellentétben Németh Győző vallomásával -, hogy Cozma nem volt agresszív, nem viselkedett kihívóan.
A táncplaccon történtekről elmondta: Németh a földre került, fölötte volt Cozma, Raffael széttárt karokkal ment feléjük, de őt fejbe vágták egy üveggel. Sztojka Iván pedig Pál Gábor vállába kapaszkodva rugdalózott - vallotta a negyedrendű vádlott, beismerve azt, hogy ő pedig egy széket kapott fel, s azzal kétszer vagy háromszor hátba vágta Cozmát. Szerinte a cipőjén feltehetően azért azonosíthatták később a szakértők Cozma vérét, mert a sportolónak erősen vérzett a szája és az orra, s "valahogy az ő cipőjére is csöppenhetett".
Elmondta: ekkor jelent meg a helyszínen Bihari Csaba is, az ügy ötödrendű vádlottja és bekapcsolódott a verekedésbe. A negyedrendű vádlott úgy vallott, hogy egyszer csak azt vette észre, szinte teljesen egyedül van a diszkóban, valamennyi társa eltűnt. Mint mondta: az alagsori helyiségből felszaladt az utcára, ahol azt hallotta egy telefonáló nőtől, hogy "vérfürdő van".
Pál Gábor a vallomása szerint két személyt látott a földön feküdni, de nem törődött velük, mert meglátta a társait a bejárattól jobbra. Mint vallotta: Németh Győző jött vele szembe és azt kiáltotta, hogy "a Csoki (Raffael Sándor) szúrt, a Csoki szúrt, hol a Csoki". A vádlott szerint Németh azt is közölte vele, hogy valakit fejbe rúgott. Pál Gábor közlése szerint ezután távoztak a helyszínről, majd útközben hívták Raffael Sándort, hogy Németh Győzővel átszállnának az ő kocsijába, hiszen ők is Budapestre mennének. Raffael a 8-as főúton bevárta őket, átszálltak a kocsijába és a fővárosba utaztak.
Elmondása szerint az élettársának is beszámolt arról, hogy hol járt éjszaka és "szúrás is történt". Pál vallomása szerint nem tudott aludni, telefonon nem érte el a társait, majd "felhívta Zsanettet" (Raffal élettársát), aki azt mondta neki, hogy "még alszanak a fiúk". Pál Gábor szerint tőle Zsanett a Telkiben lévő magánkórház felől érdeklődött, ahol - mint megtudta - ellátták Raffael Sándor sérülését.
Pál elmondta, hogy "felment Raffaelékhez", s Zsanett arról beszélt, hogy "minden híradásból ez hallható", azaz megölték Marian Cozmát. Pál Gábor szerint ekkor mondta azt Raffael: "te jó ég, mit tettem, megöltem egy embert, ezért életfogytigot fogok kapni".
A szembesítés során kedden Raffael Sándor tagadta, hogy ő szúrt volna, s azt mondta a negyedrendű vádlottnak, hogy "nem tudom, ezt miért mondod, gondolom az ügyészséggel lepaktáltál". A szembesítés során Németh Győző is tagadta a negyedrendű vádlott vele kapcsolatos állításait, Pál Gábor viszont mindkettőjükkel szemben fenntartotta a vallomását.
Elmondta: sokáig nem beszélt a történtekről a rendőrségi kihallgatásai során, mert azt hitte, hogy "Raffaelék elmondják az igazságot, de ezt nem tették", ezért ő elkezdte magát védeni, azaz elmondani az igazat. Pál Gábor utalt arra, hogy kezdetben őt is emberöléssel gyanúsította a rendőrség, ám ahogy vallotta: "ezek" - utalva az elsőrendű vádlott Raffael Sándorra, a másodrendű Németh Győzőre és a harmadrendű Sztojka Ivánra - "annyit sem mondtak el, hogy én nem vettem részt az utcai verekedésben", ahol a gyilkosság történt.
Pált 2009. februárjában letartóztatták és csak júniusban kezdett arról vallani, hogy hallotta a "Csoki szúrt" kijelentéseket, illetőleg Raffael másnap a lakásán azt mondta az élettársa és Pál Gábor jelenlétében, hogy "te jó ég, mit tettem, gyilkos vagyok, ezért életfogytigot fogok kapni". (Pál Gábort az ügyészség egyrendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg.) Vallott arról is, hogy Németh és Sztojka "összezuhant a halálhírre". A másod- és harmadrendű vádlott ezt a szembesítés során tagadta, noha Németh azt megjegyezte, hogy "Marian Cozma halála lesújtotta". Sztojka Iván a rendőrségi vallomásában azt mondta, hogy a Patrióta-diszkóban "Csoki (Raffael) ordított, teljesen meg volt vadulva". Pál Gábor a szembesítésük során ilyen jelenetre nem emlékezett, Sztojka viszont fenntartotta a rendőrségen tett ezen vallomását.
A bíróság szerdán az ötöd- és hatodrendű vádlottak meghallgatásával folytatja a tárgyalást. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait - a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet - életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekmény ügyében hét ember ellen emeltek vádat.