2010. augusztus. 23. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 23. 11:00 Itthon

Elfogtak egy bölcsődei betörőt

Elfogta a Szegedi Rendőrkapitányság azt az 51 éves férfit, aki a közelmúltban szegedi bölcsődéket, óvodákat és iskolákat fosztogatott; a férfit a városi bíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított összesen huszonhárom gyermekintézménybe tört be, ahonnan elsősorban készpénzt, illetve könnyen mozdítható használati tárgyakat vitt magával. A sorozat június 14-én, Szeged-Szentmihálytelken kezdődött, s egészen augusztus 20-ai elfogásáig tartott. A férfi a bűncselekmények elkövetése során rongálással is jelentős károkat okozott, volt olyan hely, ahol például az összes ajtót betörte. 

A gyanúsított augusztus 20-ára virradó éjszaka került rendőrkézre, amikor a szegedi Bérkert utcai óvodába tört be, amelynek jelzett a riasztóberendezése. A férfi - aki korábban már volt börtönben, akkor is azért, mert óvodákba, iskolákba, illetve polgármesteri hivatalokba tört be - a kihallgatása során részben elismerte a bűncselekmény-sorozat elkövetését. 

A Szegedi Rendőrkapitányság a gyanúsítottat őrizetbe vette, a Szegedi Városi Bíróság pedig ügyészi indítványra vasárnap egy hónapra elrendelte előzetes letartóztatását.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.