2010. augusztus. 09. 10:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 09. 10:10 Itthon

Már négy halottja van a somogyaszalói balesetnek

Már négy halálos áldozata van a 67-es úton Somogyaszalónál történt hétfő reggeli balesetnek, amelynek során összeütközött két személyautó. A helyszínen hárman életüket vesztették, s a kórházban délelőtt meghalt a szemközti sávba átsodródott autó vezetője is - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban elmondta: az autó, amelyben négy férfi ült, eddig ismeretlen okból átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező személygépkocsi oldalának. A jármű utasai közül hárman a helyszínen meghaltak, a sofőrt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba; a férfi délelőtt elhunyt. A másik gépkocsiban egy idős mernyei házaspár és a fiuk utazott. Az egyikük súlyosan megsérült, a másik két sérült állapotáról nem érkeztek pontos információk - tette hozzá a sajtófelelős. Tájékoztatása szerint a baleset helyszínén a vártnál tovább tart a vizsgálat és a műszaki mentés, ezért a forgalom előreláthatóan csak 10 óra után áll helyre. Addig az autósokat Igal felé, a Kaposvár és Szántód közötti útra terelik.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.