2010. augusztus. 09. 07:39 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 09. 08:30 Itthon

Hárman meghaltak a 67-es úton

Hárman meghaltak és öten megsérültek hétfő reggel Somogyaszalónál a 67-es úton egy közlekedési balesetben - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.

Az egyik autó eddig ismeretlen okból átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező személygépkocsi oldalának. Az előbbi autóban négy férfi ült, közülük hárman a helyszínen meghaltak, a sofőrt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba - mondta Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A másik gépkocsiban egy idős mernyei házaspár és a fiuk utazott, tehát a járműben - mint azt Karsay Kornél a katasztrófavédelemtől kapott korábbi információt pontosítva közölte - nem négyen, hanem hárman ültek. Az egyikük súlyosan megsérült, a másik két sérült állapotáról nincsenek pontos információi - tette hozzá a sajtófelelős. 

Pintér Sándor, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesének tájékoztatása szerint a kaposvári tűzoltók nagy erőkkel vesznek részt a műszaki mentésben. Hozzátette: a Kaposvár és Balatonlelle közötti főútvonalon jelenleg teljes útzár van, az autósokat a Kaposvár és Szántód közötti útra terelik.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.