2010. augusztus. 03. 15:30 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 03. 15:12 Itthon

Vádat emeltek a pécsi egyetemi lövöldöző ellen

Vádat emelt az ügyészség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen. Az ügy iratai a napokban megérkeztek a Baranya Megyei Bíróságra.

Hajdu István, a bíróság szóvivője kedden elmondta: az ügyészség előre kitervelten, sok ember életét veszélyeztetve, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt emelt vádat G. Ákossal szemben. Hozzátette: az első tárgyalási nap még nincs kitűzve, várhatóan az ősz folyamán kerül rá sor.

G. Ákos gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án, a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített. A rendőrség a közelmúltban zárta le a büntetőeljárás nyomozati szakaszát, és az eddig keletkezett mintegy háromezer oldalas iratanyagot átadta az ügyészségnek. 

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban arról beszélt, hogy nyolcvan tanú tett vallomást, fél tucat szakértő adott szakvéleményt, de a gyanúsított egyszer sem szólalt meg. "Még a nyomozás végén, az iratismertetésen is hallgatott, viszont kérte az összes irat másolatát" - tette hozzá.

Az elmeorvos szakértő véleménye szerint a gyógyszerészhallgató nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor, de mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, büntethető. Igaz, a törvény értelmében a szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a büntetést.

Hirdetés