Rokkantak helyén parkolt Orbán kisbusza
Mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyet foglalt el Orbán Viktor kisbusza, amit egy MSZP-s politikus aztán mobiltelefonjával le is fotózott.
Délután egykor én is csak hosszú keresgélés után találtam helyet, ezért is volt nagyon dühítő, amikor láttam, hogy a miniszterelnök kisbusza a rokkantak helyén áll – nyilatkozta a Blikknek Harangozó Tamás szocialista képviselő, aki a telefonjával készített fotókat egy internetes közösségi oldalra rakta fel.
Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter a lap megkeresésére elismerte a szabálysértést. Mint mondta, a kormányfő autóját a Köztársasági Őrezred sofőrje vezette, aki figyelmetlen volt, és egy időre valóban elfoglalt egy mozgássérülteknek fenntartott helyet. Szijjártó ezért elnézést kért. Mint mondta, az őrezred jár el az ügyben, a sofőrt pedig felettese figyelmeztetésben részesítette.
Azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy az ilyenkor „szokásos" bírságot befizetik-e. Ez a 2009 nyara óta hatályos fővárosi rendeletek szerint a kerültben érvényes egyórányi parkolási díj 300-szorosa. Ez az V. kerületben, a Képviselői Irodaház előtt, ahol Orbán kisbusza parkolt 120 ezer forintos bírságot jelent 400 forintos parkolási óradíjjal számolva – írja a Blikk.