2010. július. 19. 11:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 19. 11:46 Itthon

Keresztanyját próbálta védeni, halálra késelték

Halálra késeltek egy férfit Komárom-Esztergom megyében, miután arra akarta megkérni egyik ismerősét, hogy ne verje élettársát.

Többször megszúrtak egy férfit egy házibuli utáni szóváltás nyomán a hétvégén a Komárom-Esztergom megyei Tokodaltárón, a sérült a kórházban meghalt - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t. Közös italozás után péntek éjjel a későbbi sértett arra kérte a másik férfit, hogy fizikailag ne bántalmazza az élettársát, aki az ő keresztanyja. A vita közben a gyanúsított kést ragadott és többször megszúrta az áldozatot - közölte Léber Gabriella, a megyei főkapitányság sajtóreferense. 

A sérült férfi átment a szomszédba segítségért, majd összeesett. A mentők kórházba szállították, ahol a férfi szombat hajnalban belehalt sérüléseibe. A gyanúsítottat még pénteken emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a megyei rendőr-főkapitányság, majd a bíróság már emberölés miatt elrendelte az előzetes letartóztatását - tette hozzá Léber Gabriella.

Hirdetés