2010. július. 08. 11:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 08. 11:50 Itthon

Új szmogriadó-rendelet: milyen autóval közlekedhetünk?

Módosította a szmogriadó tervéről szóló rendeletét csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés: a jövőben a szmogriadó-riasztás idején tilos lesz a fekete és piros környezetvédelmi plakettel rendelkező gépjárművek közlekedése.

A fővárosban a szmoghelyzet riasztási fokozatában eddig az a módszer volt érvényes, hogy az adott napon korlátozzák a páros, illetve a páratlan rendszámú járművek közlekedését. Azzal azonban, hogy megváltozott a kétszintű, sárga és zöld matricák, plakettek rendszere és a helyett négy színnel − fekete, piros, kék, zöld − jelölik a járművek környezetvédelmi tulajdonságát, lehetővé vált a forgalomkorlátozás alapelvének módosítása.

A csütörtökön egyhangúlag megszavazott rendelet szerint a hatályba lépést követően a feketével és pirossal jelölt gépjárművek használatának szüneteltetését kérheti a főpolgármester a szmogriadó tájékoztatási fokozatától kezdve, a riasztási fokozatban pedig megtilthatja azok közlekedését.

A rendelet a Fővárosi Közlönyben való közzétételétől számított 15. napon lép hatályba, azaz várhatóan a hónap végén. Ha addig kell elrendelni szmogriadót, akkor a jelenleg hatályban lévő szabályozás alapján tilthatják meg a páros-páratlan rendszámú autók közlekedését, a rendelet hatályba lépése után azonban a fekete-piros jelölésű járművek közlekedése lesz tilos a riasztási fokozatban.

Ez azt is jelenti, hogy a jelenleg sárga matricás autókat − mivel azok közlekedésének tilalmára nem tér ki a rendelet − lehet használni a riasztási fokozatban is, egészen addig, amíg a környezetvédelmi felülvizsgálat során nem kapnak az új rendszerbe illeszkedő matricát.

A riasztási fokozatban bevezették azt az új szabályt is: a főpolgármester kérheti a gépjárművek vezetőit, hogy járművük haladási sebességét 20 kilométer/órával csökkentsék, kivéve ott, ahol 30 kilométer/óra vagy annál kisebb a megengedett legnagyobb sebesség. Erre elsősorban a téli időszakban lehet majd szükség.

A képviselők a szmogriadótervről szóló rendeletet módosították a kerti hulladékokra, az avarra vonatkozóan is. Eszerint a fővárosi ingatlanok tulajdonosainak elsősorban helyben komposztálniuk kell, másodsorban a háztartási hulladéktól elkülönítetten, a fővárosi közterület-felügyelet által forgalmazott, e célra szolgáló zsákban kell gyűjteniük a kerti hulladékot, amelyet a közszolgáltató elszállít.

A kerti hulladékot elégetni 2011. november 30-ig március 8. és november 30. között, ünnepnapok kivételével hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet. Tilos égetni a Hungária-gyűrűn belül, továbbá közterületen, valamint egészségügyi, szociális, gyermek-, ifjúsági, nevelési és oktatási intézmények, nyitott sportlétesítmények, szabadidőközpontok és egyházi intézmények 100 méteres körzetében, azok működésének időtartama alatt.

A szmogriadó-rendeletet megszegőkkel szemben 30 ezer forint bírság szabható ki. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a főváros támogatásával kifejlesztett egy Európában egyedülálló előrejelző rendszert, amely két napra előre jelzi a főbb légszennyező anyagok koncentrációját a fővárosban.

A rendszer Budapest egész területére 1 órás felbontással 2 napra előre jelzi a főbb légszennyező anyagok koncentrációjának jövőbeli alakulását: először kiszámolja a levegő várható nitrogén-dioxid, kén-dioxid, ózon és szálló por tartalmát, azok elhelyezkedését és mozgását egy térképen ábrázolja, végül egy grafikonon a levegő minőségével kapcsolatos várható adatokat mutatja. A méréseket az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat végzi.

 

Hirdetés