2010. július. 06. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 06. 12:22 Itthon

Narancssárga riasztás az ország több régiójában

Az ország több régiójára, Közép-Magyarországra, Közép- és Dél-Dunántúlra, valamint a Dél-Alföldre is kiadták a narancssárga riasztást - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) internetes oldalán.

Csonka Tamás, az OMSZ munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy ez a veszélyjelzés azt jelenti, hogy az adott régiókban előfordulhatnak intenzív csapadékkal és 90 kilométer/óra sebesség fölötti széllökésekkel járó heves zivatarok, amelyeket legalább kétcentis jég is kísérhet. Hozzátette: a heves esőzések, viharok várhatóan csak kisebb területeket érintenek majd.

A nyugat-dunántúli és észak-magyarországi régióban citromsárga riasztás van érvényben. Tehát azokon a területeken is előfordulhat zivatar, amelyet viharos széllökés, intenzív csapadék vagy jégeső kísérhet. Csonka Tamás elmondta, hogy az időjárás-változást az ország felett nyugat-északnyugat felől kelet-délkeleti irányba áthaladó hidegfront okozza. Az OMSZ honlapján található kedd éjfélig szóló figyelmeztető előrejelzése szerint a nap folyamán akár az egész országra kiadhatják a narancssárga riasztást.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.