Változékonyabb időre számíthatunk
Kedden a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, a legtöbb napsütés délkeleten valószínű - tette közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Hétfőn a középső országrészben több, délnyugaton és északkeleten kevesebb lesz a napsütés, és főként az utóbbi helyeken várható zápor, zivatar. Kedden a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, a legtöbb napsütés délkeleten valószínű. A Tiszántúlon néhol, másutt több helyen fordul elő zápor, zivatar. Az északnyugati, nyugati szél kedden napközben egyre többfelé megerősödik, a Dunántúlon és zivatar környékén viharos széllökésekre is számítani kell. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24, 29 fok között alakul.
Az időjárási helyzet Európában
A szárazföld nyugati, délnyugati részétől Közép-Európán át egészen a Kelet-európai-síkságig magasnyomású zóna húzódik. Területén általában kevés a felhő, de a Kárpátok környékén a magasban hideg levegő örvénylik, amelynek hatására főként délután növekszik meg a felhőzet, és több helyen zápor, zivatar is kialakul, néhol felhőszakadás, jégeső kíséretében. Ugyanakkor Izland és az Északi-tenger feletti középponttal ciklon található, amelynek frontjai mentén - a Skandináv-félszigeten és a Brit-szigeteken - sok a felhő, és többfelé esik az eső, záporeső. A hőmérséklet csúcsértéke kontinensünk nagy részén 23, 31 fok között alakul, sőt a déli és keleti tájakon 32, 36 fok is előfordul. Ezzel szemben Észak-Európában a délutáni órákra csupán 15, 22 fok közé melegszik fel a levegő. A Kárpát-medencét kedden a délutáni órákban hidegfront éri el, előtte még meleg, de változó nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk.