2010. július. 02. 10:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 02. 10:41 Itthon

Kórházba került az elgázolt biciklista és a cserbenhagyó sofőr is

Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők csütörtökön egy nőt, akit elgázolt egy kisteherautó Szegeden; a jármű vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, őt később az utcán eszméletlen állapotban találták meg a rendőrök - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szenti Szabolcs szerint a helyszíni szemle alapján a jármű a szegedi Szabó János utcán haladt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és elütötte a vele azonos irányban kerékpározó 38 éves nőt, akit ezután métereken keresztül magával vonszolt. Ezt követően a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A mentők az asszonyt életveszélyes sérülésekkel vitték a szegedi Traumatológiai Klinikára.

A Szegedi Rendőrkapitányság hamarosan megtalálta a baleset okozó járművet, amelynek sofőrje a közelben eszméletlenül feküdt a földön, így őt is kórházba kellett szállítani. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a 47 éves szegedi lakos nem állt alkoholos befolyásoltság alatt, azt, hogy mi történt vele, még vizsgálják. A kapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit, a járművezető egyelőre nincs kihallgatható állapotban - tette hozzá a főhadnagy.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.