2010. június. 28. 10:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 28. 10:18 Itthon

Halálos baleset Kunszentmártonnál

Egy ember meghalt, további három megsérült abban a balesetben, amely hétfő reggel történt Kunszentmárton külterületén – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 44-es és 45-ös számú főút kereszteződésében két személyautó ütközött. Az elsődleges információk szerint a karambolt egy 67 éves férfi idézte elő, aki a személygépkocsijával, balra kanyarodás közben, nem adta meg az elsőbbséget egy Cserkeszőlő irányából érkező járműnek, amelyet egy 26 éves nő vezetett. 

A vétlen sofőr nem sérült meg a balesetben, ám a kiérkező mentők a másik autóban utazó négy emberből hármat kórházba szállítottak. Egy 72 éves hódmezővásárhelyi asszonyon pedig már nem tudtak segíteni: ő a helyszínen életét vesztette. 

A helyszínelés, illetve a műszaki mentés idejére az érintett kereszteződést teljes szélességében lezárta a rendőrség. Terelőúton, Kunszentmártonon át haladhat a forgalom.

Hirdetés