Népszava: államfőjelölésről döntenek a szocialisták
Szombaton délelőtt dönt az MSZP elnöksége arról, állítson-e saját köztársaságielnök-jelöltet a párt – írta szombati számában a Népszava.
A lap azt írta, hogy a szocialista vezetők többsége állítólag úgy gondolja, élni kell a jelölés jogával, mert ha ezt nem tennék, szegénységi bizonyítványt állítanának ki saját magukról. Mások viszont óvnak attól, hogy az eleve vesztes csatába elinduljanak. A parlamenti többség ugyanis nyilván Orbán Viktor választottját ülteti az államfői székbe.
Arról, hogy jelöljön-e köztársasági elnököt a párt, hivatalosan a jövő hét végi kongresszus dönt. A Népszava információi szerint nem tudni, hogy adott esetben belső vagy külső embert kérnének fel a szerepre a szocialisták. A Népszava úgy tudja, hogy az MSZP vezetői szombat délelőtt, még a parlament plenáris ülése előtt döntenek az ügyben.