Kétszázmilliós adócsalást leplezett le a VPOP
Másfél milliárd forint értékben állított ki számlát fiktív gazdasági eseményekről két bűnsegédjének közreműködésével egy komádi lakos, ezzel összesen 221 millió forintos áfacsalást követtek el - tette közzé a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) pénteken.
A különösen nagy értékű adócsalás nyomozását a napokban zárta le a VPOP, ennek alapján az ügyészség vádiratot nyújtott be. Az ügy szálai 2004-re nyúlnak vissza. A komádi székhelyű bt. képviselője számla nélküli terményvásárlásait egy likviditási problémákkal küzdő biharkeresztesi társaság bevonásával próbálta legálissá tenni: annak számláit saját cégének könyvelésébe állította be, majd a számla nélkül beszerzett terményeket továbbértékesítette.
A látszat fenntartásáért az ellenértéket átutalta a biharkeresztesi cégnek, annak képviselői öt százalék jutalékért felvették, majd visszajuttatták a pénzt. Amikor az elkövető értesült az APEH ellenőrzési eljárásáról, kezdeményezte a vezetése alatt álló társaság végelszámolását, de tevékenységét folytatta: rábírta segítőit egy új cég alapítására. A VPOP a komádi lakost és két bűnsegédjét gyanúsítottként hallgatta ki adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás elkövetése miatt. Tettükért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.