2010. május. 17. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 17. 12:24 Itthon

Magyar buszokat tesztel a BKV

Két magyar buszt tesztel két hétig két vonalon a BKV hétfőtől; az Ikarus és a Credo típusú alacsonypadlós, csuklós buszok egymást követve közlekednek majd.

Nemecz Gábor, a BKV fejlesztési és beruházási igazgatója a tesztet indító sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első héten a járművek a 239-es, a második háten a 173-as viszonylaton közlekednek majd. A teszt elsődleges célja, hogy megismerjék a közönség tapasztalatait, illetve segítsék a gyártókat a még prototípusnak számító buszok szériaéretté válásában. 

Mindegyik busz alacsonypadlós, Euro5-ös motorral felszerelt, légkondicionált utasterű és kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre tervezett. Az Ikaruson Wi-Fi is található. Nemecz Gábor kifejtette: egyelőre nem lehet érdemben beszélni arról, hogy ezek a buszok valaha is a BKV flottájába tartoznak-e majd. A BKV saját forrásból az ezer busz lecserélésére tervezett 60-80 milliárd forintot nem tudja előteremteni, de a közbeszerzési pályázat előkészületei megtörténtek. Mint mondta, amint megvan a pénz, a BKV elindítja a pályáztatást. Ezzel kapcsolatban közölte, hogy a közbeszerzési törvény rendeléseit be kell tartaniuk. A törvény nem enged mozgásteret a hazai gyárak előnyben részesítésére, de az egyenlő esélyt biztosítani akarják. Elmondta azt is: a buszpark annyira elöregedett, hogy az ezer busz lecserélése nagyon fontos, most is keresik a legjobb konstrukciót erre. 

A tesztet a Városi és Elővárosi Egyesület (VEKE) és a BKV közösen szervezte. Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője a sajtótájékoztatón azt mondta: egyesületük mindig azt mondta, hogy az elsődleges szempont a minőség, ha magyar gyártó ilyet nem tud, akkor nem szabad magyar buszt venni. Most azonban - tette hozzá - két olyan busz mutatkozik be, amelyek képesek arra, hogy minden igényt kielégítsenek. A járművek két olyan viszonylaton közlekednek majd, amelyek sok kihívást tartogatnak, hiszen a 173-as vonalán az útminőség, a 139-esen pedig a meredek emelkedők miatt nehezebb a buszok feladata.

 

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.