Bajnai e-mailben búcsúzott az MSZP-től
Bajnai Gordon kormányzása végéhez közeledve e-mailben búcsúzott a szocialistáktól, a párt országgyűlési képviselőitől, polgármestereitől, megyei közgyűlési és önkormányzati képviselőitől - tudta meg az MTI.
Az MTI birtokába került, csütörtök kora délután elküldött e-mailben a kormányfő azt írja: a választások végével, az új kabinet megalakulásával ideje, hogy elbúcsúzzon. Úgy fogalmazott: a politika, ha tetszik a történelem furcsa, de nem szokatlan fintora, hogy a felelős, ésszerű politika vállalása rövid távon népszerűségvesztéssel jár. Megismételte korábbi véleményét, miszerint olyan politikát folytattak, amelyről szinte biztosan tudták, hogy nem hoz magával gyors választási sikert, de az önös érdeket félretéve a következményeket, a népszerűtlenséget vállalva dolgoztak együtt.
A szocialistáknak küldött levelében azt írta, az ő munkájuknak köszönhetően az új kormány úgy veheti át a kormányrudat, hogy a szekér nem a szakadék szélén egyensúlyozik, hanem a növekedés nehéz, de jó irányba tartó útján halad. "Köszönöm, hogy nem hátráltak meg, hogy vállalták a felelősséget, és döntéseik következményét is, biztos vagyok benne, hogy a politikai áldozatvállalás éppúgy megtérül majd, mint a válságkezelés terheinek vállalása" - olvasható a kormányfő levelében.
Bajnai Gordon szerint ezzel együtt persze a választási eredmény és annak következménye komoly feladat elé állít mindenkit, aki a kormányt támogató párt képviseletében dolgozott. Szavai szerint a mostani helyzet, a választások utáni időszak elkeseredésre adhat okot sokaknak, de számos lehetőséget is rejt magában. "Lehetőséget az elmúlt évek eredményeinek és kudarcainak, önkritikus és tanulságkereső számbavételére, arra hogy a magyar baloldal a haladó politika megújuljon és ahol kell megtisztuljon" - fogalmazott. A miniszterelnök azt kívánja a szocialistáknak, hogy a jövőben ugyanolyan elszántsággal szolgálják az ország hosszú távú érdekeit, mint tették ezt az elmúlt egy évben a válságkezelés érdekében.
Bajnai Gordon kitér arra is, hogy minden magyar polgárt köszönet illet, különösen a helyben nagy felelősséget és munkát vállaló, a válságkezelést támogató vezetőket, helyi szereplőket, így személyesen azokat is, akiknek a levelet elküldte. Ezt azzal indokolta, hogy nélkülük nem lehetett volna sikeres a válságkezelés. A miniszterelnök levelét azzal zárta, hogy megköszönte a támogató, kérdező, aggódó leveleket, megkereséseket és felvetéseket, mert "minden egyes sorral, minden egyes üggyel, eseménnyel többek lettünk".