2010. április. 28. 11:22 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 28. 11:20 Itthon

Gázpisztollyal lövöldözött egy diák

Garázdaság vétségének megalapozott gyanújával hallgatott ki a rendőrség egy 19 éves középiskolai diákot, aki gázpisztollyal lövöldözött Mátészalkán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese.

Az egyik mátészalkai középiskola végzős tanulója kedden este egy parkban két lövést adott le engedély nélkül magánál tartott gázpisztolyából - mondta Fülöp Gergely szóvivő.

A százados tájékoztatása szerint a fiatalember kihallgatásakor azt mondta a rendőröknek, hogy a ballagási szerenádadás után egy ittas osztálytársukat akarták hazavinni, amikor megláttak egy feléjük közeledő, hangoskodó társaságot. Ő megijedt, mert azt hitte, rájuk akarnak támadni, s ezért lőtt a pisztolyával.

A szóvivő megjegyezte: az eset kapcsán senki sem sérült meg, más atrocitás sem történt. A rendőrség a riasztófegyvert lefoglalta, s a diák ellen eljárást indult, akit a garázdaságért a bíróság akár két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújthat.

Hirdetés
Címkék