2010. április. 21. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 21. 17:06 Itthon

Vona Gábor jobbikos elnököt szeretne a külügyi bizottság élére

Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt szeretné, ha pártja képviselője elnökölné az új összetételű Országgyűlés külügyi bizottságát, és a Jobbik helyet kapna a nemzetbiztonsági bizottságban is.

A Jobbik elnöke szerdán, a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában azt mondta, a párt komoly szakmai munkára készül a parlamentben, be akarják bizonyítani, hogy a "radikalizmusnak van szakmai arca is".

Vona Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan bizottságok, ahol "egyfajta szokásjog alapján" ellenzéki bizottsági elnököt szoktak választani, példaként pedig a külügyi és határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó bizottságot említette. Hozzátette: szeretnék, ha ebben a testületben a Jobbik elnöki tisztséget kapna. Közölte: a Jobbik ragaszkodik ahhoz is, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban is helyet kapjon.

A pártelnök szerint a Jobbik azért szeretne ötven fő feletti létszámú frakciót a parlamentben, mert "nem titkolt célja", hogy köztársasági elnöknek javasolják Morvai Krisztina EP-képviselőt.

Kovács László szerint ha az új parlamentben a Jobbik kapná a külügyi bizottság elnökének posztját, az az első pillanattól kezdve komoly károkat okozna Magyarország nemzetközi kapcsolatainak, megítélésének. A volt uniós biztos közölte: a Jobbik megnyilvánulásai, így egyebek között az Európai Unióból történő kilépés felvetése, a szomszédos országokat provokáló kijelentések, már eddig is negatív visszhangot váltottak ki. Hozzátette: ezt csak erősítette Morvai Krisztina viselkedése az Európai Parlamentben. Kovács László kiemelte: az igaz, hogy a rendszerváltás óta a külügyi bizottság elnöki posztját mindig ellenzéki politikus töltötte be, de eddig ez semmiféle problémát nem okozott, inkább hozzájárult a külpolitikában különösen fontos konszenzus megteremtéséhez.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.