2010. április. 04. 18:17 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 27. 12:21 Itthon

Riportot közölt a Jobbikról a Daily Telegraph

A Jobbik választási esélyeiről és támogatottságának okairól közöl terjedelmes budapesti keltezésű beszámolót a brit The Daily Telegraph.

A legnagyobb brit konzervatív lap internetes kiadásában megjelent írás bevezetője szerint "a szélsőjobboldali Jobbik jelentős sikerre számít" a közelgő magyarországi parlamenti választásokon. Ezt riadt megrökönyödéssel fogadják a demokraták, és azok, akik "elég idősek ahhoz, hogy emlékezzenek a fasiszta múltra".

A brit újság tudósítója, aki részt vett a Jobbik egyik dunakeszi választási gyűlésén, azt írta: a párt "fiatalos vezetőjét" hívei olyan fogadtatásban részesítették, amely "nyugtalanító módon visszhangozta az 1940-es évek Európáját". A Magyar Gárda két oszlopban felsorakozott, "félkatonai stílusú egyenruhát" viselő tagjai "vigyázzba vágták magukat", amint Vona Gábor végigmasírozott mellettük, a párt vezető személyiségei szalutáltak, és magasba emelkedett egy piros-fehér csíkos lobogó, amely "gyanúsan hasonlított Magyarország régi fasiszta jelképére".

Az írás szerint a Jobbik indulásakor a párt "ádázan nacionalista programját és szélsőjobboldali retorikáját a választók határozottan elvetették". Most azonban - azoknak a demokratáknak az elszörnyedésére, akik azt hitték, hogy Magyarország 1989-ben, a kommunizmus bukásával lerázta magáról a politikai szélsőséget - a Jobbik úton van afelé, hogy a második legnagyobb parlamenti párttá váljék - áll a Daily Telegraph cikkében.

A lap szerint a Jobbik az MSZP-kormány "látványos megsemmisüléséből" húz hasznot. A legtöbb közvélemény-kutatás arra vall, hogy a jobbközép Fidesz "elsöpri az MSZP-t", ám a szocialistákat "az a súlyos veszély is fenyegeti", hogy a Jobbik - amely a voksoknak akár az ötödét is begyűjtheti - a harmadik helyre szorítja őket.
A Jobbikot a baloldal kudarcai is segítik, ám a gazdasággal kapcsolatos kiábrándultságból is előnye származik. A nehézipar összeomlott, "a privatizációs bonanza" már lefutott, a világgazdasági recesszió hatásai súlyosak voltak. A gazdasági bajokért és "a járványszerű korrupcióért" a régi politikai osztályt hibáztatják, ugyanakkor meghallgatásra lel a Jobbik üzenete a korrupcióellenességről, a kiállásról a "kisember" érdekeiért.

A Jobbik növekvő támogatottsága azonban "nyugtalanító emlékeket idéz a véres háborús múltból", amikor "a magyar fasiszták magukhoz ragadták a hatalmat, és lelkesen küldték a zsidókat és a cigányokat ... Hitler haláltáboraiba" - áll a brit lap internetes kiadásának cikkében.
A The Daily Telegraph szerint azokat, akik még emlékeznek a háborús szenvedésekre, a Jobbik felemelkedése "rémületesen ismerős érzéssel" tölti el. A Jobbik vezetői azonban elvetik a rasszizmus és az antiszemitizmus vádját, és azzal érvelnek, hogy radikális politikával lehet csak kiemelni az 500 ezer magyar romát a szegénységből.
A párt illetékesei szerint még azok a magyarok is, akik nem sok közösséget vállalnak a Jobbikkal, gyakran panaszkodnak arra, hogy a romák képtelenek beilleszkedni a magyar társadalomba, és ők is sokszor felemlítik a "romabűnözést".

A brit lap szerint a Jobbik támogatottságának erősödése annak tagadására kényszeríti a Fidesz vezetőit, hogy a Jobbikot esetleg koalícióra kérnék. "Nagyon egyértelműen leszögezzük, hogy nincs szándékunkban semmilyen kapcsolat a Jobbikkal, sem most, sem bármikor a jövőben ... úgy gondoljuk, hogy (a Jobbik) kihívást jelent a demokráciával szemben" - mondta Németh Zsolt fideszes képviselő a Daily Telegraph idézete szerint.

A lap választókat is megszólaltat. Egyikük szerint a Jobbik az egyetlen párt, amely kész arra, hogy ne a külföldi, hanem a magyar érdekek mellett álljon ki. Másikuk azt mondta: ha a Jobbik kormányközelbe kerül, az "katasztrófa lenne Magyarország számára ... kiközösítenének bennünket Európából".

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.