Javult a fogyasztói bizalom, a választások miatt
Jelentősen javult a GfK Hungária Piackutató Kft. komplex fogyasztói bizalom indexe 2010 első negyedévében - közölte a társaság kedden az MTI-vel. A GfK szerint a választások közeledtével fokozódnak a várakozások és a lakosság erősen bízik saját és Magyarország helyzetének javulásában.
A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem által közösen mért komplex fogyasztói bizalom index (FBI) értéke csaknem 20 ponttal emelkedett 2010 első negyedévében, a tavalyi utolsó negyedévhez képest, így ezúttal 165,9 ponton áll. A tavalyi év azonos időszakához - a válság mélypontjához - képest 50 pontot meghaladó emelkedés figyelhető meg.
A fogyasztói várakozások indexe (FVI) jelentős, a 2009 végéhez képest 33 pontos emelkedéssel jelenleg 208,8 ponton áll. Ennek háttérében a háztartások várt pénzügyi-anyagi helyzetének, és az ország rövid távú gazdasági helyzetének kedvezőbb megítélése áll - jelezték. Az idei első negyedévben mért eredmények párhuzamba állíthatók a 2006 márciusában mért prognózisokkal, ám akkor csak 21, most viszont 33 ponttal emelkedett a Fogyasztói Várakozások Indexe.
Hasonlóan megugrott 2006-ban a komplex fogyasztói bizalom index értéke is, akkor 14,2 ponton állt. A GfK azonban hozzáteszi, hogy 2006 márciusában kiugróan magasan, 204,3 ponton állt a bizalmi index, azóta viszont folyamatosan süllyedt, különösen a válságot követően. A piackutató cég, vásárlási hajlandóság indexe (VHI) ugyanakkor mérsékelten, 5,4 ponttal emelkedett 2010 elején, a tavalyi utolsó negyedévhez képest, így a jelenlegi 118,2 pontos érték azt jelzi, hogy a vásárlási kedv még mindig alacsony, a lakosság továbbra is megfontoltan bánik a pénzével.