2010. március. 12. 08:47 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 12. 08:44 Itthon

Gyurcsány: Orbán Viktor húsz éve tart tőlem

Gyurcsány Ferencnek a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy májusban ki lesz az MSZP frakcióvezetője vagy pártelnöke. A volt kormányfő az MTI-nek csütörtökön adott interjújában úgy fogalmazott: ezekre a posztokra személyesen nem jelentkezik, és nem is vállalná el egyiket sem.

Gyurcsány Ferenc visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a választás utáni pozíciószerzésre készülne. Van és lesz dolgom, de az biztosan nem, hogy a frakcióvezetői vagy pártelnöki tisztségért tülekedjek - hangsúlyozta. Szerinte ezekre biztosan lesz jelentkező nélküle is. Nem versenyzünk, hanem kiegészítjük egymást - utalt párttársaira. Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelöltünk, ő is marad, őt támogatjuk - mondta, hozzátéve: ha győzünk, akkor ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke. Ezt kívánom egyébként Magyarországnak és a magyar baloldalnak egyaránt" - mondta.

Arra a felvetésre, egyezteti-e az MSZP-vel, mit csinál a kampány alatt, azt felelte: a kampányban vállalt szerepét nem ő, hanem a központi kampánystáb határozza meg: így dől el, hogy hova megy, és mekkora a rendezvény nyilvánossága. Teszem a dolgomat a kampányban, a lehető legnagyobb erővel - közölte.

A várható választási eredménnyel kapcsolatban annyi mondott, nem ezen spekulál, hanem dolgozik az utolsó napig, hogy lássa Magyarország, hogy mekkora utat tett meg az utóbbi nyolc évben, és merje, tudja értékelni azt. "A politikus a győzelemmel elégedett, a vereséget meg megmagyarázza. Én nem az utólag magyarázós típusúak közé tartozom. Ha majd lesznek a maitól eltérő ambícióim, akkor beszélni fogok arról, és tenni fogok azért" - hangsúlyozta. Kiemelte: ma az az ambíciója, hogy tegyen a magyar progresszió ügyéért, a baloldalért.

Orbán Viktorról úgy vélekedett: a Fidesz elnöke húsz éve tart tőle. Szavai szerint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a 2006-os televíziós vita óta "személyesen sebzett", és személyes célnak tekinti az ellene folyó küzdelmet. Gyurcsány Ferenc ezt hibának tartja, mert ez szerinte elfogulttá teszi Orbánt, ami luxus a politikában. "Én az érzelmeimet a feleségemre, a gyerekeimre, a családomra, a barátaimra, a hazámra fordítom. Miért fecsérelném politikai riválisaimra?" - kérdezte. 

Szerinte bugyutaság arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde "országértékelő" lesz-e. "Ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet" - jelentette ki. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: mindig egy nyugatos polgári kultúrájú Magyarországban gondolkodott. "Ennek álma, víziója vezetett. Arról fogok beszélni, hogy hol sikerült közelebb lépni ehhez az álomhoz, hogy miért vagyok büszke Magyarországra, arra, amit elértünk, de szólok majd a kudarcokról is. Ez így természetes nekem" - fogalmazott a szocialista politikus.

Medgyessy Péter szerint nevetséges dolog, és nem is látja igazán értelmét, hogy "mindenki tart egy évértékelő" beszédet. A volt szocialista miniszterelnök a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában csütörtökön arról is beszélt, hogy szerinte nem tesz jót a szocialistáknak, ha Gyurcsány Ferenc - aki őt követte  kormányfői székben - "visszajön" a politikába.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.