2010. március. 09. 12:21 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 09. 13:36 Itthon

Büntető-feljelentést tesz a salgótarjáni MSZP

Hűtlen kezelés és más bűncselekmény gyanúja miatt tesznek feljelentést ismeretlen tettes ellen a salgótarjáni szocialisták három, az önkormányzat illetve a polgármester által megkötött szerződés ügyében - jelentette be Molnár Károly, az MSZP önkormányzati képviselője kedden.

A politikus közölte: két, kommunikációs-marketing tevékenységről, illetve egy magyar-angol fordításról szóló szerződésről van szó, ezekkel kapcsolatban a Salgótarjáni Városi Ügyészségen tesz büntetőfeljelentést a frakció nevében. Ezek az ügyek sokban hasonlítanak a fővárosi BKV-ügyekhez - mondta, hozzátéve: abban a reményben fordul az ügyészséghez, hogy az "hasonló körültekintéssel és természetesen hasonló szigorral is fog eljárni" a salgótarjáni ügyekben is.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.