2010. március. 03. 10:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 03. 14:37 Itthon

Amerikai számlán lehetnek a Capital Partners által kicsalt milliárdok

Amerikában köthetett ki a Capital Partners (CP) által az ügyfeleiktől kicsalt hárommilliárd forint – tudta meg a hvg.hu. Az ügyben egy lengyel ruhaipari cég befektetései körüli vizsgálat indította el azt a lavinát, amelynek révén kiderült, hogy a CP nem igazi brókercégként végzi a tevékenységét.

A csehországi központú, de hazánkban és a környező országokban is tevékenykedő Capital Partners ellen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tett feljelentést tavaly decemberben, miután egy felügyeleti eljárás szabálytalanságokat tárt fel a csehországi bejegyzésű, de budapesti székhelyű értékpapír-kereskedelemmel foglalkozó cégnél.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya – mint azt a hvg.hu-val közölték – a nyomozást megindította, mert alaposnak találta a gyanút arra, hogy a brókercég kereskedelmi tevékenység látszatát keltve tévesztett meg embereket és vállalkozásokat. A Capital Partners a náluk befektetni kívánó embereknek azt ígérte, hogy 150 ezer dollár befizetésével tulajdonrészt szerezhetnek a világ tőzsdéin jegyzett cégekben, és a részvények adás-vételével extra profitra tehetnek szert.

A PSZÁF megállapításai
A felügyelet szerint a CP ügynökei, az Afin Kft. és az Oceangate Kft. megsérthette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt. Az ügynökök ugyanis telefonon, telefaxon és e-mailben sürgették a befektetőket az újabb és újabb tranzakciók megkötésére, ami azt szolgálta, hogy ők a tranzakciók után járó magas jutalékokat leemeljék a befizetésekből. Az ügyfelek törvénysértő tájékoztatása miatt a PSZÁF a CP magyarországi ügynökeit törölte is a nyilvántartásából.

Az álbrókerek célja valójában az volt, hogy az emberek minél több tőzsdei tranzakcióra adjanak nekik megbízást, mert ők minden egyes tranzakció után magas jutalékokat vontak le. Egy idő után a jutalékok felemésztették a befektetők 150 ezer dollárját, ami miatt nem extra profitot zsebelhettek be, hanem mínuszba kerültek, vagyis anyagi kár érte őket. Összességében hárommilliárd forintra károsították meg a CP dolgozói az ügyfeleiket.

A BRFK munkatársai idén február 23-án tartottak házkutatást a Capital Partners Bajcsy-Zsilinszky úti irodájában. Tájékoztatásuk szerint lefoglaltak egy szervert, amelyen az elkövetők a cég teljes üzleti tevékenységét rögzítették, valamint a cég mintegy 100 mobiltelefonját, amelyen a 150 álbróker a munkáját bonyolította. A rendőrség megállapította azt is, hogy a dolgozók többsége semmilyen pénzügyi végzettséggel nem rendelkezett, feladatuk pedig nem állt másból, mint az ügyfelek felhajtásából. Ehhez egyszerű merítési bázist alkalmaztak: a telefonkönyvet és az Aranyoldalakat.

A CP irodájából a nyomozók 15 embert állítottak elő és gyanúsítottak meg üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalással. Közülük 7 ember előzetes letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság. A BRFK kommunikációs osztályának közlése szerint a nyomozás kiterjed Csehországban és Szlovákiában vezetett céges számlák vizsgálatára, és azok lehetőség szerinti zárolására. Az eljárás további feladata annak tisztázása, hogy történtek-e valós részvényvásárlások, vagy csak fiktív tranzakciók köttettek, és ha mind a kettőre van példa, akkor azok milyen arányban álltak egymással.

 

Hadnagy József
Stiller Ákos

Az egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ügyvédje, Hadnagy József szerint nincs nagy esély arra, hogy a kicsalt pénzek meglesznek. A hvg.hu-nak elmondta, védence, aki a CP egyik vezető munkatársaként irányítói tevékenységet végzett, és ügyletek kötésében nem működött közre, ugyanúgy nem látott sokat az ügyfelek pénzéből, mint a többi „bróker”. „A pénz tudomásom szerint egy USA-beli számlán lehet. A hatósági eljárás ugyanis egy lengyel ruhaipari cég befektetéseivel kapcsolatos vizsgálat eredményeként vette kezdetét. Ennek a lengyel vállalkozásnak az amerikai tőzsdére való bevezetésében pedig egy amerikai brókercég működött közre. Az ügyletek során azonban alapvetően nem történt részvényértékesítés.”

Cs. B.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.