2010. február. 04. 17:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 04. 17:46 Itthon

Közös listát állít Zalában az MDF és az SZDSZ

Közös listát állít az MDF és az SZDSZ Zala megyében, ahol három jelöltet a demokrata fórum, kettőt a szabad demokraták indítanak - jelentette be a két párt megyei elnöke csütörtökön Zalaegerszegen.

A megállapodás alapján az MDF a zalai választókörzetek közül Zalaegerszegen, Keszthelyen és Lentiben indít saját jelöltet, míg Nagykanizsán és Zalaszentgróton az SZDSZ javaslata alapján neveznek meg jelöltet. A két párt egyéni jelöltjei mind az öt zalai választókerületből négyben az MDF nevén szerepelnek, egyedül Nagykanizsán lesz közös MDF-SZDSZ jelölt. A közös lista szintén az MDF nevét viseli.

Kovács Kálmán, az SZDSZ Zala megyei elnöke három ciklus után már nem indul a választásokon, mert "háttérbe vonul", ugyanakkor nyolc év távollét után újból versenybe száll a voksokért Szigethy István, aki a rendszerváltástól 12 éven át volt zalai országgyűlési képviselő.

Baján Antal, az MDF Zala megyei elnöke elmondta: az SZDSZ megkeresése nyomán kezdődték el az egyeztetéseiket. Közös alapja gondolkodásuknak Zala szülötte, Deák Ferenc, aki a nemzeti-liberális gondolat megtestesítője, és mindkét párt magáénak tartja örökségét - hangoztatta.

Kovács Kálmán arra emlékeztetett, hogy az elmúlt években Zala megyében mindig Nagykanizsán volt a legnagyobb szavazóbázisa a szabad demokratáknak. Az MTI kérdésére azonban azt is hozzátette: a korábbi három választási ciklus után most már nem indul a városban egyéni jelöltként, mert bár az SZDSZ-ből nem lépett ki, mégis "hátrébb húzódik a politikától".

A sajtótájékoztatón Szigethy István kifejtette, hogy Zalában nem előzmények nélküli az MDF és az SZDSZ együttműködése. Még az 1989-es időközi választáson a két párt - akkor még a Fidesszel közösen - aratott választási győzelmet Zalaegerszegen Marx Gyula képviselő révén.

Zalaegerszegen Baján Antal megyei MDF-elnököt, önkormányzati képviselőt indítják a pártok, míg Nagykanizsán közös jelöltként Röst János, az SZDSZ megyei alelnöke, önkormányzati képviselő méretteti meg magát. Keszthelyen az MDF javaslatára Dudás János, egy egészségmegőrzéssel foglalkozó cég tulajdonosa indul a választásokon, míg Lenti és Letenye térségében a szíriai születésű, de török nemzetiségű, 37 éve Magyarországon élő Taoufik Hilmi agrármérnök lesz az MDF jelöltje.

Zalaszentgróton Szigethy István jogász az MDF nevén indul egyéni jelöltként, bár ő a rendszerváltást követően 12 éven át az SZDSZ zalaegerszegi képviselője volt a parlamentben. A közös megyei listán négyen szerepelnek majd az MDF neve alatt, sorrendben Baján Antal, Szigethy István, Taoufik Hilmi és Dudás János.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.