VOSZ: cinikusan "büntetik" a munkáltatók és munkavállalók tömegeit
A sztrájkról szóló törvény módosítását kezdeményezi a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) annak érdekében, hogy az ország lakossága és vállalkozói biztosan hozzájuthassanak az általuk megfizetett alapvető közszolgáltatásokhoz. A VOSZ nem a törvény egyoldalú szigorítását szorgalmazza és indítványuknak nem célja a munkavállalói jogok csorbítása – hangsúlyozza közleményében a szervezet.
A napokban zajló közlekedési sztrájkok cinikus módon "büntetik" a munkáltatók és munkavállalók tömegeit a VOSZ szerint, ezért a szervezet arra kéri a parlamenti pártokat és a kormányt, hogy a "tűrhetetlen és tarthatatlan" helyzet megoldásának jogi eszközeit haladéktalanul dolgozzák ki, hiszen elsősorban a politika szereplőinek felelőssége, hogy hazánk lakossága garantált mértékű és színvonalú közszolgáltatásokban részesüljön.
A VOSZ közleményében kiemeli, hogy 2010 januárjában az adófizetők pénzéből fenntartott, monopolhelyzetben működő, eladósodott és tartósan veszteséges állami és önkormányzati közszolgáltató vállalatok sztrájkolói lehetetlenné tették a főváros, illetve a főváros vállalkozóinak és lakosságának közlekedését. A VOSZ úgy véli, hogy a sztrájkolók munkabeszüntetésükkel súlyos károkat okoztak valamennyi magyar állampolgárnak, s a biztonságos közszolgáltatás nyújtása helyett az adózó vállalkozók és munkavállalók forintjait pazarolták el, értelmetlen módon.
Annak érdekében, hogy az ország lakossága és vállalkozói biztosan hozzájuthassanak az általuk megfizetett alapvető közszolgáltatásokhoz, a VOSZ a sztrájkról szóló törvény módosítását kezdeményezi. A szervezet nem a törvény egyoldalú szigorítását szorgalmazza és indítványuknak nem célja a munkavállalói jogok csorbítása. Csupán pontosítani szeretnék a törvény előírásait, tisztázni akarják a vitában álló felek kötelezettségeit és jogait – szögezik le a közleményben.
A VOSZ, továbbra is tiszteletben tartva a munkavállalók sztrájkhoz való jogát, azt javasolja, hogy a módosító indítvány a közszolgáltató vállalatok esetében érintse és szabályozza a munkaadók és munkavállalók együttműködésének alapvető normáit a sztrájkot megelőző tárgyalások és a sztrájk időtartama alatt, tisztázza a szolidaritási sztrájk megkezdésének és gyakorlásának körülményeit, rögzítse a sztrájkjoggal való visszaélés alapeseteit, konkrétan határozza meg a munkabeszüntetés kezdetének és végének bejelentési és betartási kötelezettségét, és egyértelműen definiálja a még elégséges szolgáltatások biztosításának kötelezettségét, feltételrendszerét, körét és mértékét.
A VOSZ továbbá kéri a kormányt, hogy a tapasztalatok elemzését követően elkészített törvényjavaslatot - konzultáció céljából - terjessze az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris fóruma elé, majd a vitát követően nyújtsa be a normaszöveget a Magyar Köztársaság Országgyűlésének.