2010. január. 07. 11:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 07. 15:21 Itthon

Elbukott az újpesti polgármester Sziget-ellenes kísérlete

Megszüntette a másodfokon eljáró bíróság a IV. kerület által a Sziget fesztivál ellen indított pert - közölte Vető Viktória, a fesztivál sajtófőnöke.

Újabb nekifutásra sem sikerült Derce Tamás újpesti polgármesternek beszüntetni a Szigetet. Közlése szerint a kerület vezetője 2002-ben indított támadást - birtokháborítás jogcímen - a fesztivál szervezői ellen – mondta Vető Viktória.

A Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordult a IV. kerületi önkormányzat, miután a másodfokon eljáró bíróság megszüntette a hivatal által a Sziget fesztivál ellen indított pert - közölte Derce Tamás polgármester az MTI-vel. A polgármester elmondta, hogy azért kérik a felülvizsgálatot, mert a másodfokú döntés szerinte jogilag kifogásolható.

Derce Tamás (független) úgy véli, nem tartható az az állapot, hogy üzleti nyereség miatt "százezreknek kell elköltözniük" vagy éjszaka nem tudnak aludni a IV. kerületben. Mint mondta, "az az ország, ahol ezt meg lehet tenni, és ehhez a bíróság segítséget is nyújt, egy tragikus sorsú ország".

Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője az MTI-vel azt közölte: csakúgy, mint korábban - a pertől függetlenül -, mindent megtesznek a zajvédelem érdekében. Remélik, most már a polgármester is belátja, hogy a peres úton való ellehetetlenítésre való törekvése nem vezet eredményre és a 2002 óta kiadott adófizetői milliókat nem a perekre, hanem a kerület hasznára kellett volna költenie - tette hozzá.

Az akkori pert, melyet közigazgatási úton indított el, a polgármester első- és másodfokon is elvesztette. 2006-ban közvetlenül a bírósághoz fordult, kérve, hogy a Sziget ideje alatt este 10 és reggel 6 óra között tiltsa el a szervezőket mindennemű program rendezésétől; ez a nemzetközi hírű fesztivál ellehetetlenítését jelentette volna.

A múlt év végén az elsőfokú bíróság a kerület korlátozásra vonatkozó keresetét elutasította. A két vizsgált év egyikében azonban a felperes által megjelölt ingatlanok közül kettő esetében - bár onnan konkrét panasz nem érkezett, s ezen ingatlanok vonatkozásában a bíróság nem hallgatott meg tanút és mérés sem történt -  megállapította a birtokháborítást. Miután mindkét fél fellebbezett, egy évvel később - 2009 decemberében - hozott végleges ítéletet az ügyben a másodfokú bíróság. Indoklásában a Sziget fellebbezésében foglaltakkal értett egyet, miszerint a felperes eljárása és az elsőfokú ítélet nem volt jogszerű.

A másodfokú bíróság a pert megszüntette, az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, Újpest önkormányzatát pedig a perköltség megfizetésére kötelezte.

Gerendai Károly, a Sziget főszervezője az MTI-vel azt közölte: csakúgy mint korábban - a pertől függetlenül -, mindent megtesznek a zajvédelem érdekében. Remélik, most már a polgármester is belátja, hogy a peres úton való ellehetetlenítésre való törekvése nem vezet eredményre és a 2002 óta kiadott adófizetői milliókat nem a perekre, hanem a kerület hasznára kellett volna költenie - tette hozzá.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.