Települést nem veszélyeztet a Sajó áradása
Települést nem veszélyeztet a Sajó áradása, lokálisan elhelyezkedő építmények azonban lehetnek az ártérben - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára szombaton.
A Sajón most levonuló árvizet a szakállamtitkár a 35 évvel ezelőtti áradáshoz hasonlította, akkor Sajópüspökinél 400 centiméteres volt a legmagasabb vízállás. A folyón levonuló árhullám oka az elmúlt napokban leesett nagy mennyiségű csapadék, illetve a gyors hóolvadás a Sajó vízgyűjtő rendszerében, a szlovákiai területen.
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) igazgatója az MTI-nek azt mondta: a Bodrogon is érkezik egy kisebb árhullám, a hétvégén elrendelhetik az elsőfokú készültséget, és várhatóan ezen riasztási szint fölött tetőzik a folyó. A Tiszán nagyobb árhullám nem indult el, a Hernádon pedig szintén elsőfokú árvízvédelmi készültségi szinthez közeli vízállásokra számítanak.
Az Ékövizig illetékességi területén az intenzív áradás miatt összesen mintegy 215 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből harmadfokú a Sajón 68 kilométeren, míg másodfokú a riasztás további 147 kilométernyi szakaszon.