2009. december. 24. 10:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 24. 10:26 Itthon

Tovább maradhatnak előzetesben a jogi igazgatók

Mind a négy, a Budapest Airportot (BA) és a BKV volt jogi vezetőit érintő korrupciógyanús ügybe keveredett személy előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kérte az ügyészség a bíróságtól – tudta meg a Népszava Horváth Katalin Fannitól, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szóvivőjétől.

A szóvivő a lap csütörtöki számában elmondta: indokoltnak tartják a január 7-én lejáró előzetesek fenntartását. A BA – időközben felfüggesztett – jogi igazgatójáét és a BKV – azóta menesztett – jogi igazgatójáét, akiket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak.

Előzetesben van egy olyan vállalkozás ügyvezetője is, amely mindkét cégnek szállított szoftvert. A gyanú szerint ezzel lehet összefüggésben az a 11,8 millió forint, amely átvételénél tetten érték a BKV volt jogi vezetőjét, aki állítólag a vesztegetési pénzen Fuzik Zsolttal, a BKV informatikai igazgatójával osztozott volna. A pénz átadója is előzetesben van.    

Gyanúsított egy ügyvéd is, aki ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. Fuzik ellen európai és nemzetközi körözést adtak ki, de a rendőrség továbbra sem találja.

A lap úgy tudja, a BA volt jogi igazgatója újabb vallomást tett a napokban, s abban megerősítette: képtelenségnek tartja, amivel vádolják.

A vesztegetési ügy december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgatót.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.