A Der Standard az MSZP választási esélyeiről
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) kormányfőjelöltjéről és választási esélyeiről írt pénteki számában a Der Standard.
A választás időpontját még nem tűzte ki Sólyom László államfő, de a Heti Válasz e heti számának adott interjúja szerint az időpont valószínűleg áprilisban lesz. A parlamenti pártok már megnevezték kormányfőjelöltjeiket. A Jobbik Vona Gábort, a Fidesz Orbán Viktort indítja. Az MSZP, amelyet közvélemény-kutatások szerint súlyos vereség fenyeget, a 35 éves Mesterházy Attilát jelölte – írta a liberális osztrák napilap.
Csütörtökön, egy külföldi újságírókkal rendezett sajtóbeszélgetésen Mesterházy bizakodónak mutatkozott azt illetően, hogy a választásokig hátralévő több mint négy hónapban ő és pártja még szavazatokat tud szerezni. „Vissza akarjuk nyerni azokat a választókat, akik 2002-ben és 2006-ban megtiszteltek minket a bizalmukkal” – idézte a szerző Mesterházyt. Ezeken a választásokon több mint negyven százalékot ért el az MSZP. Választási elemzések szerint a szocialistákra nézve katasztrofális európai parlamenti választásokon a korábbi szocialista szavazók otthon maradtak, és – egyelőre – nem szavaztak a jobboldali pártokra – írta a Der Standard.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltjét ékesszóló, de karizmával alig rendelkező politikusként jellemezte a szerző. Az, hogy jelöltté választása után levágatta kackiás szakállát, külsőleg is erősíti a benyomást, hogy nem nevezhető nehezen kezelhető személyiségnek – tette hozzá.
A harmincas évei közepén járó politikus szerint jelölése arra utaló jelzés, hogy az MSZP meg akar újulni. Mesterházy azon kevés vezető politikusok közé tartozik az MSZP-ben, akiknek nincsenek ellenségei. Hogy ez előny-e, az majd elválik – vélekedett a bécsi újság.