2009. december. 07. 15:43
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2009. december. 07. 17:29
Itthon
Előzetesben a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatója
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapest Airport (BA) Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatóját hétfőn.
Elmondta, a jogi igazgatók mellett még két ember előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság, az ötödik gyanúsított estében pedig lakhelyelhagyási tilalmat határozott meg. A döntés ellen valamennyi gyanúsított és védő fellebbezett - tette hozzá Zámbó Gyula.
A sajtóban R.-V. Krisztina és Sz. György néven említett igazgatók ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI). A rendőrség az ügyben további három ember ellen indított eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.
Zámbó Gyula elmondta, a négy gyanúsított esetében a bíróság azzal indokolta az előzetes letartóztatást elrendelését: előfordulhat, hogy ki akarják vonni magukat a büntetőeljárás alól, esetlegesen meghiúsítják a bizonyítást, valamint egyes esetekben újabb bűncselekményeket követnének el. Közölte, védencei nem ismerték el az ellenük felhozott vádakat. A BA Zrt. jogi igazgatója hosszabb vallomást tett, és elmondta, "miért is nem lehetséges az, hogy ő ilyen bűncselekményt (...) követett volna el". Egyebek mellett azzal védekezett, hogy ő nem volt döntési helyzetben azokkal az ügyekkel kapcsolatban, amelyek közül az egyiknél a vesztegetést a terhére róják - mondta Zámbó Gyula, hozzátéve: ez egyébként egy teljesen logikus, megalapozott védekezés, de kevés volt ahhoz, hogy a bíróságot meggyőzze. A BKV jogi igazgatója pedig elmondta, hogy az egyik III. kerületi bevásárlóközpontban átvett nagyjából tízmillió forint "nem kenőpénz".
Zámbó Gyula közölte: a további gyanúsítottak közül az egyik vállalkozó, a másik egy cég ügyvezetője, akivel szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság, az ügyvéd. A védő cáfolta azt a korábbi értesülést, hogy a gyanúsítottak között volna annak a szoftverfejlesztő cégnek a vezetője is, amely nemrég 28 millió forintért elkészítette a BKV szerződéseinek digitalizálását.
Horváth Katalin Fanni, az RRI sajtószóvivője vasárnap arról számolt be, hogy a rendőrség egy magánszemély feljelentése alapján, április 15-én kezdte meg a nyomozást. A feljelentő a BA Zrt.-vel szerződésben álló gazdasági társasággal kapcsolatos korrupciós cselekményekre hívta fel a nyomozóhatóság figyelmét. Hozzátette: a rendőrség az elmúlt hónapokban adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy a BA jogi igazgatója - összejátszva korábbi beosztottjával, a BKV jogi igazgatójával - a Budapest Airporttal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előny formájában visszakapta, valamint ezek az ügyvédi irodák túlszámláztak, azaz el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaságnak. A nyomozás során arra is bizonyítékokat talált a rendőrség, hogy a BKV jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követ el.
Mint akkor elmondta, a rendőrség a BKV jogi igazgatóját tetten érte, amint egy III. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában nagyjából tízmillió forint összegű kenőpénzt vett át egy, a közlekedési társasággal szerződésben álló cég munkatársától. Az egyik gyanúsított az elfogás során passzív ellenállást tanúsított a rendőri intézkedéssel szemben, a pénzt átadó pedig megpróbált gépkocsijával elmenekülni. Őt a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális egységének segítségével fogták el - mondta a sajtószóvivő.
A nyomozás jelenlegi szakaszában a lefoglalt bizonyítékokat értékelik. Ezzel összefüggésben Horváth Katalin Fanni azt közölte, hogy a házkutatás során az egyik gyanúsítottnál csekély mennyiségű, saját fogyasztásra szánt kábítószert is talált a rendőrség.
Sajtóhírek szerint a BKV jogi igazgatójának pénteki tetten érése után az RRI még aznap éjszaka házkutatást tartott a közlekedési társaság Akácfa utcai székházában, a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának lakásán, valamint egy, a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában. A nyomozók mind a négy helyszínen dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le. A Budapest Airport jogi igazgatóját a lakásán fogták el.