2009. november. 25. 18:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 25. 18:31 Itthon

Bírósági döntés a Nap-kelte ügyében

Felfüggesztette a Fővárosi Bíróság a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány azon döntésének végrehajtását, amelyben a Nap-kelte szerződésének visszaállítására kötelezte a közmédiumot - áll egy, szerdán az MTI birtokába jutott végzésben.

A döntés addig érvényes, amíg jogerősen le nem zárul az ügyben folyó - Medveczky Balázs ügyvezető által az MTV ellen indított per. A köztelevízió legfőbb szerve által hozott határozat bírósági felülvizsgálatáért a pert a gazdasági társaság, azaz a az MTV ellen kellett megindítani.

Szeptember 28-án mondta ki kétharmados többséggel a közalapítvány kuratóriumának elnöksége, hogy jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződésének felmondása; "az elnökség kötelezi az alelnököt az eredeti állapot helyreállítására. Az ügyből keletkezett esetleges kárért az MTV Zrt. alelnöke felelősséggel tartozik" - állt több résztvevő tájékoztatása szerint a határozatban.

Három nappal korábban bontotta fel - ellehetetlenülésre hivatkozva - a Nap-kelte jövő év végéig szóló szerződését a Magyar Televízió; már aznap kibontakozott a vita a közmédium és a producer között, hogy ezt megfelelő módon tették-e, a kuratóriumi elnökségben pedig arról, hogy volt-e a lépéshez hatásköre az ügyvezető alelnöknek.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.