Sajóbábony: Újabb hat embert vettek őrizetbe
Újabb hat embert vettek őrizetbe a Borsod megyei Sajóbábonyban a hétvégen történtekkel kapcsolatban – mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
A helyi lakosok ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - mondta Egyedné Novodonszki Éva szóvivő.
Szombaton lakossági fórumot tartott Sajóbábonyban a Jobbik, ezt követően vasárnap szabadultak el az indulatok a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság között.
Az eddigi adatok szerint mintegy 40-50 helybéli vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek. Egy roma nő megpofozott egy MSZP-s önkormányzati képviselőt, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. Megrongáltak egy autót is.
A történtekkel összefüggésben több büntetőeljárás is indult, korábban két embert vettek őrizetbe, háromnak pedig a Miskolci Városi Bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását, további három ember pedig szabadlábon védekezhet.
A korábban őrizetbe vett két ember ellen szintén a felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A miskolci városi bíróság által előzetes letartóztatásba helyezett három ember pedig megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet.
Sajóbábonyban jelenleg minden csendes. A rendőrség ugyanakkor amíg szükségesnek látja, fenntartja a fokozott rendőri jelenlétet.