Őrizetbe vettek egy csalással gyanúsított szegedi ügyvédet
Csalással gyanúsít a rendőrség egy szegedi ügyvédet, a férfi, akit a rendőrség őrizetbe vett, mintegy 100 millió forintot vett át ügyfeleitől, a pénzt azonban nem fizette vissza – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t csütörtökön.
Ügyfeleitől, magánszemélyektől, illetve gazdasági társaságoktól a gyanúsított ügyvédi letétként, vagy befektetési célzattal vett át különböző összegeket, amelyeket nem fizetett vissza – áll a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Az eljárás során eddig hét sértett tett feljelentést, az okozott kár összege mintegy 100 millió forint.
A 46 éves férfival szemben üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett csalás és sikkasztás bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás, s a nyomozóhatóság kezdeményezte előzetes letartoztatását.
A nyomozás eddigi adatai szerint további sértettei lehetnek az ügynek - főként Csongrád megyében -, ezért a rendőrség kéri, hogy akik letétükkel kapcsolatban, vagy befektetési céllal kerültek kapcsolatba H. J. F. ügyvéddel és pénzüket ez idáig nem kapták vissza, jelentkezzenek a hatóságnál.