Nagyobb rendőri ellenőrzés szerdán a Fradi-meccs miatt
Fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el a budapesti rendőrfőkapitány a főváros négy kerületében szerda déltől éjfélig terjedően az esti Ferencváros-meccsel összefüggésben - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. A rendőrök hajnalban elfogtak két rendbontót, akik a hétvégi labdarúgó-mérkőzés után történtekben részt vettek.
Szerdán két mérkőzést is játszik a Ferencváros: 19 órától a zárt kapuk mögött fogadja a Győri ETO FC-t a bajnokság 11. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, míg 17:30-tól - többnyire a kevesebb lehetőséghez jutó játékosokkal felállva - a Diósgyőrhöz látogat Ligakupa-találkozóra. Az ellenőrzésre a főváros VIII., IX., X. és XIX. kerületének teljes területén kerül sor. A rendőrség közleménye szerint a fokozott ellenőrzés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása. Az ellenőrzés keretében a rendőrség igazoltathat, átvizsgálhatja a ruházatot, a járműveket, lefoglalhatja a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat, illetve megtilthatja, hogy azokat bevigyék a rendezvények helyszínére.
Mint írták, a BRFK mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, annak célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása. Tafferner Éva elmondta azt is: szerda hajnalban a rendőrök elfogtak két embert, akiket a hétvégi Ferencváros-DVTK (Diósgyőr) labdarúgó-mérkőzésen történtekkel összefüggésben kerestek tömegrendezvényen csoportosan elkövetett garázdaság miatt. Hozzátette, hogy a felvételek alapján több elkövetőt is sikerült beazonosítaniuk.
A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzés múlt szombaton a 65. percben - a vendég együttes 3-1-es vezetésénél - szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt. A történtek miatt a Ferencváros futballcsapatát három mérkőzés zártkapus megtartására és hárommillió forint pénzbírságra büntette kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
Draskovics Tibor rendészeti miniszter hétfőn sajtótájékoztatón azt kérte a rendőrségtől, hogy a videofelvételek alapján nagy erőkkel indítson nyomozást azok ellen, akik megzavarták a mérkőzést. Az MSZP hétfői frakcióüléséről távozóban újságírókkal közölte: a rendőrségnek nemcsak az a dolga, hogy megfékezze a huligánokat, hanem az is, hogy bíróság elé vigye azokat, akik mások életét veszélyeztették és megzavarták a rendezvényt. A miniszter hangsúlyozta: véget kell vetni annak a folyamatnak, amelynek egyik megnyilvánulása az, ami a ferencvárosi Albert stadionban történt.
Draskovics Tibor emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés még júniusban módosította a sporttörvényt; a módosítás az angliai példák nyomán tartalmazza a stadionok kötelező bekamerázását, a szigorúbb beléptetési rendszert és az ellenőrizhető jegykiadást.