2009. november. 03. 15:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 03. 15:35 Itthon

Regionális hálózatot építene a Danubius, a Sláger perel

A Danubius Rádió tulajdonosai vizsgálják annak lehetőségét, hogy regionális frekvenciákon működjön tovább országos jogosultságának elvesztése után az adó - tudta meg Földes Ádám vezérigazgató. A Sláger Rádió vezérigazgatója ugyanakkor azt közölte, bírósághoz fordultak a múlt szerdai ORTT-döntés miatt.

Bírósághoz fordult a Sláger Rádiót működtető társaság az országos kereskedelmi rádiós koncessziós pályázat eredménye miatt - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI-vel kedden. Heal Edina, aki pár órával a médiahatóság múlt heti döntéshozatala után már jelezte, hogy perelni fognak, kevéssel később kiadott közleményében tudatta: azt is kérik a Fővárosi Bíróságtól, hogy ideiglenes intézkedéssel tiltsa meg a médiahatóságnak, hogy megkösse a műsorszolgáltatási szerződést "a jogellenesen győztessé nyilvánított pályázóval".

"Elképesztőnek és törvénysértőnek" nevezte a döntést a vezérigazgató, egyben idézi a  Sláger Rádió Zrt. tulajdonosa, az Emmis Communications múlt pénteki közleményét, amely szerint a magyar médiahatóság döntése "törvénytelen, mert az ellentétes az ORTT saját pályáztatási rendjével, sérti a magyar médiatörvény előírásait, illetve az Európai Uniós jogszabályokat". (A szerdai eseményekről és annak előzményeiről bővebben itt olvashat. )

A Danubius Rádió annak lehetőségét vizsgálja, hogy országos regionális hálózatot építve működjön tovább. (Így működik például a Juventus Rádió.) Azon kívül, hogy "nem zárkóznak el" ettől a megoldástól, Földes Ádám vezérigazgató részleteket nem kívánt közölni; arról, hogy - a másik országos koncessziót elvesztő - Sláger Rádióhoz hasonlóan perre mennek-e a médiahatóság előző heti döntése miatt, annyit közölt: részleteket egy-másfél hét múlva hoznak nyilvánosságra.
   
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) múlt szerdán, a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg.     A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.
   
Az új adók elindulása után országos jogosultsága elvesztésével sem a Slágernek, sem a Danubiusnak nem kell megfelelnie azon médiatörvényi kitételnek, amely tiltja, hogy további frekvenciát szerezzenek meg. 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.