2009. október. 19. 16:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 19. 16:46 Itthon

A Fidesz előrehozott választást követel a fővárosban

Nem lesz fideszes főpolgármester-helyettes – derült ki abból az interjúból, amelyet Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és frakcióigazgatója adott hétfő délután a Parlamentben a hvg.hu-nak. Szerinte „a kormányzati felelősség mindig a választók bizalmából születhet és nem háttéralkuk, mutyizás következtében”.

A Házbizottság hétfői ülésén a Fidesz azt javasolta, hogy a házszabálytól való eltéréssel, rendkívüli eljárással az Országgyűlés még hétfőn döntsön a Fővárosi Közgyűlés föloszlatását lehetővé tévő törvénymódosításról , a javaslatot azonban a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) nem támogatta – mondta hétfő délutáni, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján Répássy Róbert . „Ezt úgy értékeljük, hogy az MSZP és az SZDSZ a zavarosban akar halászni, a következő időt nem a Fővárosi Közgyűlés ügyeinek rendbetétele akarják fordítani, hanem újabb mutyizásokra, alkudozásokra […]”. Az ellenzéki politikus szerint „a fővárosi korrupciós ügyekben összeroskadt” az MSZP, így szerinte „az egyetlen demokratikus megoldás” a fővárosban az előrehozott önkormányzati választás. Hozzátette: minden egyes politikai erőnek meg kell akadályoznia, „hogy ilyen kaotikus és a felelőtlenség állapotát fönntartó helyzet maradjon még egy évig”.

A hvg.hu-nak interjút adó ellenzéki politikus azt mondta: a plenáris ülésen négyötödös többség kell a házszabálytól való eltéréshez, a törvény megszületéséhez pedig kétharmados többség szükséges, de mivel a Házbizottság nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez, idén már nem lehet önkormányzati választást tartani Budapesten. „Innentől a javaslat normál menetrendben kerül megtárgyalásra” – tette hozzá. 

A hvg.hu fölvetésére, hogy ennek fényében lehet-e fővárosi önkormányzati választás a tavaszi parlamenti választással egy időben vagy valamivel azt megelőzően, Répássy úgy reagált: ez az Országgyűlés hatásköre, a végső szót pedig a köztársasági elnök mondja ki. „Minden olyan megoldás, ami a budapesti politikai válságot kezeli, reális megoldás. […] Csak az új választás hozhat új, […] világos felelősségi viszonyokat." Lapunk azon gondolatmenetét, hogy egy mielőbbi fővárosi választás esetén a Fidesz utcahosszal, az abszolút többséget bőven meghaladóan nyerne és Tarlós István lenne a főpolgármester, míg egy év múlva – tehát a parlamenti választások után fél évvel – elképzelhető, hogy a Fidesz népszerűsége jóval alacsonyabb lesz Budapesten, mint most és a Fidesz számára ezért lenne kedves egy mielőbbi fővárosi önkormányzati választás, a frakcióigazgató úgy reagált: „Ilyen spekuláció nem méltó a fővárosi problémákhoz, hiszen egy évig nem maradhat vezető nélkül, a felelőtlenség állapotában a főváros. A fővárosi koalíció […] láthatóan véget ért. Azoknak, akik kötötték ezt a koalíciót, valamilyen megoldással kell szolgálniuk. Nekünk, ellenzéki pártként egyetlen világos megoldási javaslatunk van, az, hogy adjuk vissza a népnek a döntés jogát.”

Arra a fölvetésre, hogy 1990 és 1994 között Demszky Gábor kisebbségben vezette a fővárost és működött a dolog, Répássy azt felelte: „[…] Sokkal súlyosabbak a problémák annál, hogy kisebbségben tudjon kormányozni a főpolgármester.” Szerinte „egy ilyen bizalmatlan légkörben elképzelhetetlen” Budapest kisebbségi irányítása. A hvg.hu kérdésére, hogy fideszes főpolgármester-helyettes semmiképp sem lesz-e, úgy válaszolt: „A Fidesz nem fog ilyen alkut kötni. […] Új választás nélkül nem kívánunk kormányra kerülni […] és ugyanez vonatkozik Budapestre is. A kormányzati felelősség mindig a választók bizalmából születhet és nem háttéralkuk, mutyizás következtében.”

Szegő Péter

Hirdetés