2009. október. 19. 16:22 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 19. 16:12 Itthon

33 vasúti szakaszon nem rendelne személyszállítást a tárca

Összesen mintegy 1000 kilométeren, 32-33 vasúti szakaszon nem kíván személyszállítási megrendelést adni a közlekedési tárca a MÁV-nak, egyebek között nem javasolják Salgótarjánból, Egerből, Szekszárdról és Hódmezővásárhelyről a vasúti megrendelést a központi régióba, helyette az autópályán gyorsabb autóbusz-eljutási lehetőséget teremtenek - mondta Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos hétfőn, háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Antali Károly elmondta azt is, hogy a közlekedési minisztérium kedden hozza nyilvánosságra honlapján a jövő évi vasúti közlekedési menetrendi javaslatot, amelyhez október végéig lehet szakmai észrevételeket tenni. Antali hangsúlyozta, hogy a menetrend készítésekor a járatok összehangolását, a vasúti és az autóbusz-közlekedésben meglévő párhuzamosság megszüntetését tartották szem előtt.

Az országos jelentőségű közlekedési infrastruktúrán a vasutat részesítették előnyben a személyszállítási közszolgáltatási megrendeléskor. Itt kapacitásbővítésre, kiszámítható, ütemes menetrendre lehet számítani, a menetidő pedig 5-10 perccel rövidül - mondta.

Áttekintettek 88 regionális vasúti pályát, ebből 42-nél egyértelmű volt, hogy azokon továbbra is lesz személyszállítási közszolgáltatás, 46 esetében tovább vizsgálták a helyzetet, és ennek alapján 32-33 szakaszon nem kívánnak megrendelést adni, összesen mintegy 1000 kilométeren. Hangsúlyozta azt is, hogy javítani kell a szolgáltatók hatékonyságát, és október végéig várják a MÁV-tól a társaságok üzleti terveit.

A jövő évi költségvetés elfogadásáig változás várható a menetdíj- és tarifarendszerben is, de részleteket nem közölt a kormánybiztos. Kérdésre válaszolva azt azonban elmondta, hogy a vasút átalakítása érinti a létszámot is, de elsősorban a "fehérgallérosok" körében, és nem a végrehajtó személyzetnél. A tájékoztatón a Volánokkal kapcsolatban elhangzott, hogy erősítik együttműködésüket, a kormány pedig 2016-ig korlátozza  tevékenységi területükön a piacnyitást.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.