2009. október. 05. 15:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 05. 15:23 Itthon

Szociális kártyát akar bevezetni az MDF is

Az MDF az igazságos, célzott és átlátható segélyezési rendszer érdekében szociális kártyát akar bevezetni - mondta hétfőn a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján Herényi Károly. A modellt a monoki polgármester vezette be szeptembertől, minden bizonnyal törvényt sértve.

Az  független képviselő közölte, hogy a nap folyamán országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be az ügyben. Véleménye szerint ezzel el lehetne érni, hogy a rászorulóknak nyújtott támogatást valóban a család és a gyermekek szükségleteinek kielégítésére szánják.

Kijelentette, hogy a mostani, készpénzes rendszert nem tartják jónak, mert előfordul, hogy a támogatás összegéből dohányt vagy alkoholt vásárolnak, esetleg játékgépeken, nyerőautomatákon költik el. A szociális kártyával történő vásárláskor nyomon követhető, hogy ki mire fordítja a támogatást. A rendszer kiépítése nem drága, hiszen a kártyák elkészítésének csak egyszeri költsége van - mondta.

Herényi Károly azt is közölte: ha a parlament elfogadja javaslatukat, akkor az kötelezi a kormányt, hogy harminc napon belül dolgozza ki a törvénymódosítás jogi és technikai hátterét és a költségvetésen belül is különítse el az erre fordítandó összeget. Hangsúlyozta, hogy a szociális segélyezési rendszer közel hárommillió embert érint. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a szociális kártyával elképzeléseik szerint a közüzemi számlákat is be lehetne fizetni.

Hazárdjáték Monokon

Rendelettel nem írhatja felül a szociális törvényt önkényesen egy önkormányzat, tehát törvénysértő módon vezette be szeptembertől a szociális kártyát Monok önkormányzata. „Azért nem akarok adót fizetni, hogy felelőtlen emberek azt alkoholra, cigarettára, uzsorára és játékgépekre költsék” – jelentette ki Szepessy Zsolt a szociális kártya ötletével a nyáron előrukkoló monoki polgármester, aki úgy véli, a közösségnek joga van ellenőrizni a közpénznek számító segély felhasználását.

A monoki megoldás egyebek mellett azzal sért törvényt, hogy a szociális segélynek csak a 60 százaléka adható természetben, az is kizárólag abban az esetben, ha a családban lévő gyermekeket a gyermekvédelmi szolgálat védelembe vette, a rát pedig nem szerepel a természetben is nyújtható támogatások között. Tovább a HVG cikkéhez.


Szociális kártya a nagyvilágban

Egy afrikai faluban tavaly óta minden 60 év alatti lakója havi 100 namíbiai dollárt (körülbelül 9 eurót) vehet fel a gépből, minden feltétel és megkötés nélkül, egyszerűen állampolgári jogon. A segélyszervezetek, magánalapítványok és a német evangélikus egyház által működtetett program arra keresi a választ a kísérlettel, hogy ki lehet-e törni a szegénység ördögi köréből, ha az emberek minimális alapjövedelmet kapnak. Az eredmények nagyon biztatóak. Tovább a HVG cikkéhez.

Hirdetés