Játékfegyverrel rabolt egy autót, több évet kapott
Öt év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla jogerősen Oláh Gábort. A férfi 2006. október 18-án egy játékfegyverrel rabolt el egy autót Debrecen belvárosában.
Oláh Gábor 2006 szeptemberében elvesztette állását, és nem tudta debreceni albérletének a költségeit fedezni. Miután főbérlője felmondott neki, panelházak lépcsőházaiban éjszakázott. Október elején aztán elhatározta, hogy vidékre utazik az édesapjához, rendezi vele a kapcsolatát, azt remélve, hogy ott valahol a környéken munkához jut.
Az utazáshoz azonban nem volt elég pénze, ezért úgy döntött, – bár még jogosítványa sem volt – hogy ellop egy gépkocsit. Olyan járműt akart találni, amelyikben benne felejtették a kulcsot, és így nem okoz gondot gyorsan elhajtani vele. A tervéhez beszerzett egy sötét színű műanyag pisztolyt is, majd napokig várt a megfelelő jármű felbukkanására.
Az alkalom hamarosan adódott is: 2006. október 18-án K. Tamás céges autóval érkezett a debreceni City Burger gyorsétterem elé. A férfi bement vásárolni, barátnője pedig a járműben várta. Az autóban, hogy a fűtés működjön, benne hagyták a slusszkulcsot.
Oláh Gábor ezt észrevéve kinyitotta az ajtót és beszállt a vezetőülésre, majd felszólította a nőt, hogy azonnal szálljon ki az autóból. Eközben a kezében tartotta a játékpisztolyt. Miután a férfi egyedül maradt az autóban, elhajtott a járművel, amelyet többen – hallva a nő segélykiáltását – megpróbáltak üldözőbe venni. A férfi az autóval másnap Salgótarjánba, később Mályiba ment egy barátjához, akinél ott is hagyta a járművet.
Végül épp ez az ismerőse buktatta le, ugyanis amikor megtudta, hogy a vádlottat keresi a rendőrség, valamint, hogy az udvarukon álló gépkocsi bűncselekmény elkövetéséből származik, azt bejelentette a rendőrkapitányságra. Oláh Gábort 2008 áprilisában fogták el. A jogerős ítélet meghozatalában a bíró súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét és azt, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodtak, és a fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás miatt öt év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélte Oláh Gábort.