2009. augusztus. 13. 15:53 Csikász Brigitta Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 13. 17:55 Itthon

Áll a bál a Budapest TV-ben, rendőröket kellett hívni

Rendőröket hívott Kincs László felszámolóbiztos csütörtök délután, miután a Budapest TV tulajdonosa, Bródy Péter nem volt hajlandó beengedni őt a televíziós társaság épületébe.

Korábban beszámoltunk a Budapest Televízió ellen az idén tavasszal megindult felszámolási eljárásról. Az eljárást  a tel-avivi tőzsdén is jegyzett, izraeli székhelyű Space-Communication Ltd. indította el. Az izraeli cég mellett más hitelezők is jelentkeztek, azt állítva, hogy a 18 éve sugárzó Budapest TV velük szemben sem rendezte adósságát. Csak az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT) még mindig 12,5 millió forint műsorszolgáltatási díjjal tartozik a csatorna. A hitelezői igények bejelentésének határideje május 9-én járt le – közölte még tavasszal a hvg.hu-val Kincs László felszámolóbiztos, a Budapest Investment Zrt. munkatársa, ám a követelések összegét nem árulta el.

Ezek után júliusban lehetett újra hallani a a felszámolás alatt álló Budapest TV-ről. Bejelentették ugyanis, hogy a műsorszolgáltató Budapest Európa Televízióként működne tovább. Ezzel a tervvel azonban már rögtön gondok mutatkoztak, mert az ORTT közölte, hogy az Európa műsorszolgáltatási kérelmét a médiahatóság július 20-án törölte. A hvg.hu kérdésére Kincs László csak annyit mondott, hogy az Európa Televízió Zrt. ötmillió forintos tőkéje a hitelezői igényeknek még töredékét sem fedezné. A csütörtök délután történteket a hvg.hu-nak maga a felszámolóbiztos erősítette meg, elmondva, hogy valóban a rendőrök segítségével jutott be az épületbe. Ennél többet azonban nem nyilatkozott.

Kincs László közölte, azért nem engedte őt be a tévétársaság tulajdonosa, Bródy Péter az épületbe, mert a jogerős végzés ellenére vitatja a felszámolás tényét és nem ismeri el a felszámoló szervezet és a felszámolóbiztos jogosultságát. Ez megnehezíti a felszámolási eljárás lefolytatását, ami jelenleg ott tart, hogy megtörtént a hitelezői igények visszaigazolása és a hitelezők tájékoztatása adós vagyoni-pénzügyi helyzetéről. „A tulajdonos jelezte egyezségkötési szándékát a hitelezők és a bíróság felé, a fizetőképesség helyreállítására alkalmas programot, az egyezségi ajánlat pontos tartalmát, a hitelezők álláspontját az egyezséggel kapcsolatban a felszámoló nem ismeri” – jegyezte meg Kincs László.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.